Tovább nőtt a szumátrai szökőár halottjainak száma

Halálos áldozatai vannak a Merapi vulkán kitörésének Jáván

Legalább 28 halálos és 14 sérült áldozata van az indonéziai Jáva szigetén lévő Merapi vulkán kitörésének - közölték szerdán indonéziai kórházi források.

2010.10.27 11:50MTI

Az emberek halálát, illetve égési sérülését a vulkánból felszínre törő forró levegő okozta kedd este - mondta el egy jogjakartai kórház illetékese. A legtöbben a kráter közelében lévő Kinahredjo faluban haltak meg, az áldozatokra házuk közelében találtak rá.

A tűzhányó kedden tört ki, s már több ezer lakost kitelepítettek a környékről, de a hatóságok még egyszer ennyi ember evakuálását tervezik.

A halottak között van állítólag a tűzhányó "lelki őrzőjének" számító Mbah Maridjan is, akinek a jávai lakosság többsége mágikus erőt tulajdonít.

A Reuters hírügynökség helyszínen tartózkodó operatőre arról számolt be, hogy a településen számos ház és kunyhó leégett, és mindent fehér hamu borít. A Merapi-hegy csúcsát füst- és hamufelhő takarja el, így nem lehet látni, hogy a lávafolyás megindult-e.

Az ország első számú vulkanológusa elmondta, hogy jelenleg a Merapi "meglehetősen nyugodt" és nem utal semmi jel arra, hogy újabb, azonnali kitörés várható, bár az is könnyen előfordulhat, hogy ez csak átmeneti nyugalmi állapot.

A szakember a hatóságoknak azt javasolta, hogy folytassák a környéken élők kitelepítését. Ennek ellenére több helybeli, aki a keddi napot átmeneti menedékhelyen töltötte, szerdán már visszatért otthonába.

A kráter szájától mindössze hét kilométerre lévő faluban élő Hadi Sumarmo azért indult haza, mert biztonságban akarja tudni a jószágait, és mint elmondta, amint meghallja a szirénák hangját, már megy is vissza az átmeneti szállásra.

Egy kimúlt tehén teteme mellett halad el egy maszkot viselő asszony a vulkáni hamuval borított Kinahredjo faluban 2010. október 27-én (fotó: MTI)


Az Okezone indonéziai hírportál információi szerint a légi forgalmat nem akadályozza a tűzhányó tevékenysége.

A vulkán kitörése előtt alig néhány órával 3-6 méteres hullámokkal söpört végig Szumátra nyugati partjainál egy cunami. A szökőárt egy, a Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengés váltotta ki, melynek epicentruma a szörfösök egyik kedvelt helyének számító Mentawai-szigetek közelében volt. A földmozgást még 14 utórengés követte, közülük a legnagyobb 6,2-es erősségű volt. A nyugat-szumátrai hatóságok legutóbbi közlése szerint az elemi csapás 154 ember halálát okozta, további 400 személyt pedig eltűntként tartanak nyilván. A helyi vöröskereszt beszámolt arról, hogy legalább 2 ezer embert evakuáltak, és kilenc hajó hollétéről nem tudnak. A pusztító erejű szökőár által érintett falvakba szerdán elindultak a gyógyszerekkel és élelmiszerrel megrakott hajók, és a mentőalakulatok munkatársai helikopterekkel próbálják megközelíteni a bajba jutott településeket.

A mentési munkálatokat azonban akadályozza a háborgó tenger és a kedvezőtlen időjárás. Szerda délután állítólag egy gyógyszereket, ruhákat, sátrakat és élelmiszereket szállító repülőgép is földet ér a katasztrófa sújtotta övezetben.

Problémát okoz továbbá, hogy nincs elég ember a halottak eltemetésére, az utcákon és a strandokon néhol holttestek hevernek szanaszét. A halászok többsége még túlélők után kutat.

Az ENSZ szerdán egy csoportot küldött a katasztrófa által legjobban sújtott Mentawai-szigetekre a károk és a lakosság szükségleteinek felmérésére. A szigetcsoport részét képező Észak-Pagain található Betumonga faluban a többnyire bambusznádból épített lakóépületek 89 százaléka elpusztult. Szerdán a nyugat-szumátrai Padang városába érkezett nyolc ausztráliai, egy új-zélandi és egy amerikai állampolgár, akik szerencsésen túlélték a cunamit, amely egy hajón érte őket. Elmesélték, hogy az óriási hullámok nekicsapták őket egy másik hajónak, az ütközés után tűz ütött ki, így elhagyták a fedélzetet. Ezután szörfdeszkákba, más úszó tárgyakba kapaszkodva jutottak el a partig, ahol magas fákon vészelték át az árhullámokat.

Az indonéz szigetvilág az úgynevezett csendes-óceáni tűzgyűrűn fekszik, több kontinentális lemez találkozásának sávjában. A térségben ezért rendkívül erős a vulkáni tevékenység és gyakoriak a földrengések.

Tavaly szeptemberben a Richter-skála szerinti 7,6-os erősségű földlökés rázta meg Padang városát; akkor több mint ezer ember halt meg. A térségben 2004. december 26-án - egy 9,3 erősségű földrengést követően - végigsöprő pusztító erejű cunaminak csak Indonéziában 168 ezer halottja volt, és több tízezer az Indiai-óceán partvidékein.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.