Geréb "a kormányzat hibája is"
Már jövő héten egyeztetnek az otthonszülés szabályozásáról
Szabályozza a kormány az otthonszülés feltételeit, miután október elején egy állítólag nem tervezett otthonszülésnél újra kellett éleszteni az újszülöttet.
2010.10.12 14:10MR1- Kossuth/MTI/ma.huMár a jövő héten egyeztetnek az otthonszülés szabályozásáról - mondta Napközben című műsorban a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkára. Már a jövő héten egyeztetnek az otthonszülés szabályozásáról - mondta Napközben című műsorban a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkára.
Szócska Miklós közölte: az október elején történt újabb kórházon kívüli szüléssel kapcsolatos sajnálatos események felvetették, hogy előrevegyék ezt a kérdést. Az államtitkár azt mondta: ma az otthonszülés törvényi háttere szabályozatlan Magyarországon, de a feltételek sem adottak ehhez, mert a mentő például nem tud az ország minden pontján biztonságos időhatáron belül kiérkezni a beteghez. Szócska Miklós azt is közölte: az otthonszülés támogatóit is bevonják a jövő héten kezdődő egyeztetésbe. Október elején egy, az otthonszülés mozgalom által létrehozott Születésházban egy újszülöttet újra kellett éleszteni, az anyát és a csecsemőt is kórházba kellett vinni.
A szülésnél a foglalkozásától eltiltott szülész-nőgyógyász, Geréb Ágnes, az otthonszülés mozgalom vezetője és több bába segédkezett. A bábák azt állították: nem tervezett, hanem váratlanul gyors lefolyású szülés történt, és a kismama csak tanácsadásra érkezett.
Geréb Ágnest még aznap foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt őrizetbe vették, később pedig előzetes letartóztatását is elrendelték.
Geréb mellett demonstráltak
Az otthonszülés támogatói már a múlt héten is demonstráltak, hogy alakítsanak ki megfelelő törvényi szabályozást, kedden pedig - Geréb Ágnes egy régebbi ügyének tárgyalása közben – élőlánccal hívták fel a figyelmet a rendezetlen kérdésre.
A bíróság épületétől aztán a Parlament elé vonultak, hogy ezzel is felhívják a figyelmet: szerintük szükséges a törvényi szabályozás.
Az egyik anyuka azt mondta az MR1-Kossuth Rádiónak, hogy szülése, amely a maga természetességében és folyamatában zajlott le, élete legszebb élményei között van, nem zavartak meg felesleges beavatkozásokkal, hanem segítettek a folyamatban.
Egy másik anyuka pedig arról beszélt, hogy ő végül császármetszéssel hozta világra babáját, de azért demonstrál Geréb Ágnes mellett, mert több információt és segítséget kapott tőle a várandósság ideje alatt tőle mint jól fizetett magánorvosától.
Kivérzett állapotban volt a szülő nő - folytatódik Geréb pere
Mint azt megírtuk: kivérzett állapotban vitték a szülő nőt a kórházba 2007. október 30-án - mondta Dombai Gyula szakértő az ügyészség által foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétségével és más bűntényekkel vádolt Geréb Ágnes büntetőperében kedden Budapesten.
A Fővárosi Bíróságon zajló per elsőfokú tárgyalásán a szakértő kiemelte: a múlt hét óta előzetes letartóztatásban lévő Geréb Ágnes elsőrendű, és S. M. ötöd rendű vádlott felfüggesztett szülész-nőgyógyász szakorvos vezette szüléskor a méhlepény nem távozott, passzív vérzés lépett fel a szülő nőnél, ezért a mentőszolgálat a János kórházba vitte őt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06