Törvénytelenül szerzett információkat
Gyurcsány is kapott jelentéseket a hackertől
A Szilvásy György volt titokminiszter által felkarolt, a Nemzetbiztonsági Hivatalnak dolgozó hacker által törvénytelenül megszerzett információkat megkapta Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök is.
2010.09.28 07:13Magyar HírlapEzt írta a Magyar Hírlap kedden, Demeter Ervinre hivatkozva.
A lapnak adott interjúban a polgári titkosszolgálatok elmúlt nyolcévi működésében tapasztalható anomáliák feltárására alakult albizottság fideszes elnöke úgy fogalmazott: "arról van írásos dokumentum, hogy a hacker összeállított valamilyen anyagot, amelyet egy MSZP-s politikuson keresztül eljuttatott Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek".
Hozzátette, hogy az iratok tartalmát sajnos nem ismerhetik.
Egy kérdésre válaszolva Demeter Ervin elmondta, hogy a hacker a parlament információs rendszerébe behatolva hozzájutott például politikai napilapok szerkesztőinek vagy kormányhivatalok munkatársainak a levelezéséhez, és számos magánjellegű adathoz.
Arra a kérdésre, hogy a hacker - akiről pontosan tudják, hogy kicsoda - , mennyi pénzt kapott az NBH-tól, a fideszes politikus elmondta: még kérdés, hogy ez mennyire képez államtitkot, mindenesetre milliós számról van szó, és "nem egy számjegyű milliókról".
Elmondta azt is: az albizottság munkatervében szerepel még a titkos információgyűjtés eszközeinek és a titkos műveleti pénzek felhasználásának ellenőrzése, mert kiderült, hogy nemcsak az említett hackert, hanem például az MDF-nek politikai tanácsokat adó céget is ebből a pénzből finanszírozták.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
- 14:02 Vizsgálati fogságba helyezték a merénylet gyanúsítottját
- 13:54 Miniszterelnök-helyettes: stabil a szlovák kormányfő állapota
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06