A többség nem tanul tovább

Lemorzsolódnak a roma diákok

A roma tanulók tömegesen morzsolódnak le a középiskolából - olvasható a Magyar Nemzet birtokába került kutatásból, amely még Hiller István korábbi oktatási miniszter megrendelésére készült.

2010.09.07 07:58MTI/ Magyar Nemzet

A napilap keddi számában megjelent cikk ismertetése szerint az integrációs oktatáspolitika hatásvizsgálata című tanulmányból kiderül, hogy aroma gyerekeknek már a továbbtanulási adatai is sokkal rosszabbak a többiekéinél: míg a nem roma diákoknak csupán 0,9 százaléka nem tanul tovább az általános iskola után, addig a cigány tanulók esetében ez az arány 5,5 százalék, vagyis csaknem hatszor akkora.

A cigány fiatalok több mint kétharmadának (67,6 százalék) az érettségit nem, csak szakmát adó szakiskolák jelentik a továbbtanulási lehetőséget. Ezzel szemben a nem romáknak csak 27,4 százaléka jelentkezett ilyen intézménybe.
 
A Magyar Nemzet cikke szerint az utóbbi hat év leszakadt rétegek felzárkóztatását középpontba helyező oktatáspolitikája ellenére nem csökkent, hanem nőtt a szakadék a romák és a nem romák középiskolai továbbtanulási aránya között.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.