"Nagy értékű visszaélések, lopások"
Papcsák: jó ütemben halad az elszámoltatás
Jó ütemben halad az elszámoltatás - jelentette ki Papcsák Ferenc hétfői budapesti sajtótájékoztatóján, amelyen a volt szociális és munkaügyi miniszter, Szűcs Erika visszafoglalkoztatásáról szóló jelentését ismertette.
2010.09.06 12:10MTIAz elszámoltatási kormánybiztos - miután délelőtt részt vett a parlament szociális bizottságának az elmúlt nyolc év kormányzati intézkedéseit vizsgáló albizottsága ülésén, ahol szintén az MSZP-s Szűcs Erika visszafoglalkoztatása volt a téma - a Miniszterelnökségen tartott tájékoztatóján azt mondta: napról napra egyre több csontváz kerül elő a szocialista kormányok szekrényeiből.
Papcsák Ferenc közölte, rövid időn belül további konkrét ügyekkel fognak a sajtó elé állni, és meg fogják nevezni, hogy az ország jelenlegi helyzetét okozó korábbi kormányzati intézkedésekért kik a felelősek.
Az már most világos - folytatta -, hogy "nagy értékű visszaélések, lopások és korrupciós ügyek" terhelték az elmúlt időszakot, és ezek a legmagasabb szintű politikai döntéshozókhoz érnek el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:10 Imázsia Kínai Filmhét május 24-től az Urániában
- 22:44 Orosz elnöki tanácsadó lett Alekszej Gyumin és Nyikolaj Patrusev
- 21:44 Nyolcvanöt millió forintért kelt el Kondor Béla negyven éve nem látott képe
- 20:43 Elhunyt Horváth László, a Valahol Európában című film szereplője
- 19:42 A belga kormányfő feljelentést tett egy rádiós műsorvezető ellen, aki a 'levadászására' biztatta hallgatóit
- 19:37 Meteorológia: nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden a Dél-Dunántúlon
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06