Elő az esőkabátot

Eső, zápor, zivatar - nem túl szép kilátások

Napközben északkeleten erősen felhős vagy borult lesz az ég, ott folytatódik a csapadékos idő ismétlődő esőkkel. Az ország többi részén is kialakulhatnak záporok, délen egy-egy zivatar is lehet.

2010.07.28 09:47idokep.hu

Az északnyugati, nyugati szél többfelé megélénkül, a Kisalföldön helyenként megerősödik. A tartósan csapadékos tájakon 20 °C alatt marad a csúcshőmérséklet, máshol 22-25 °C valószínű. Csütörtökön reggel közepesen felhős lesz az ég, jelentős csapadék már nem valószínű. A változó irányú szél gyenge vagy mérsékelt lesz. 13 és 18 °C közé hűl a levegő. 

Napközben változóan, keleten gyengén felhős égre számíthatunk, pár órás napsütés mindenütt valószínű. Késő délutántól a nyugati országrészben egyre többfelé eső, záporok alakulhatnak ki, délnyugaton zivatar is lehet. A változó irányú szél gyenge vagy mérsékelt marad. Délután 23 - 28 °C közé emelkedik a hőmérséklet. 

A hét végéig változatos időjárásra készülhetünk, szórványosan záporokkal, zivatarokkal, több-kevesebb napsütéssel. Csütörtökön éjjel és pénteken reggel a Dunántúlon jelentős mennyiségű csapadékra van kilátás .
 
A kánikula nem tér vissza, a hőmérsékletek nagyjából az átlag körül alakulnak.

Balatoni előrejelzés

Szerdán változóan felhős lesz az ég, pár órás napsütés is várható, de napközben kialakulhat egy-egy zápor. A nyugati, északnyugati szél többször megélénkül, néha meg is erősödhet. Délután 24-25 °C várható. A Balaton vize Siófoknál 21°C-os, a Velencei-tó szintén 21°C-os.

Orvosmeteorológia

Szerdán kettős fronthatásra számíthatunk. Az arra érzékenyek körében vérnyomásingadozás, fejfájás, nyugtalanság, fáradékonyság jelentkezhet, fokozódhatnak a gyulladásos és az izületi panaszok is felerősödhetnek.
 
A csapadékos idő sokakanál okozhat rossz közérzetet, fáradtságérzést. Megnőhet a reakcióidőnk, ezért vezessünk fokozott óvatossággal!
 
Az idősebbek körében erősödhetnek a reumatikus fájdalmak.

Pollenjelentés

Az elmúlt héten a pollenterhelés a legtöbb állomáson kis mértékben csökkent. A legmagasabb heti összértékek Zalaegerszegen, a legalacsonyabbak Tatabányán voltak.
 
Végéhez ért a hárs és a szelídgesztenye pollenszórása, a pázsitfűféléké és a lóromé is túljutott a csúcsán, tetőzik a csalánféléké és az útifűé, erősödik a kenderé és a libatopféléké.
 
Továbbra is minden állomáson a csalánfélék pollenszemeit regisztrálták a csapdákban legnagyobb mennyiségben. A pázsitfűfélék pollenszórása a csúcsán már túljutott, valamint lecsökkent az útifű virágporának koncentrációja is. Emelkedett a kender pollenjének mennyisége.
 
A lórom virágporszórása is már túljutott a csúcsán, a libatopfélék pollenszemei alacsony koncentrációban jelentek meg a legtöbb helyen a csapdákban.
 
Véget ért a hárs és a szelídgesztenye pollenszórása. Július utolsó hetében várhatóan elindul a parlagfű szezon – az elmúlt hetekben már a legtöbb állomáson alacsony, tüneteket nem okozó koncentrációban detektálták pollenszemeit. A kültéri allergén gombaelemek koncentrációja országosan nagyon magas.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.