"Nemkívánatos elnöki felfogás"

Sólyom: jó lelkiismerettel fejezem be a munkát

Sólyom László már a választások előtt megértette, nemkívánatos újabb öt évig az általa képviselt elnöki felfogás; ezt nem volt könnyű tudomásul vennie, de jó lelkiismerettel fejezi be munkáját - derül ki a leköszönő államfő Heti Válasznak adott, a lap csütörtöki számában megjelenő interjújából.

2010.06.23 15:35MTI

Sólyom László úgy értékeli, a "mostani törvénydömpingnek" megvannak a hátulütői, és tévképzetnek nevezi azt a felfogást, hogy a jelenlegi alkotmány kommunista alaptörvény lenne.

A csütörtökön megjelenő, Sólyom László egész ötéves elnöki ténykedését áttekintő interjú MTI rendelkezésére bocsátott szövege szerint az államfő egy ciklus alatt igyekezett elvégezni mindazt, amit célul tűzött ki, és most új célja van: megtalálni a volt elnök szerepét.

A köztársasági elnök - akinek mandátuma augusztus 4-én jár le és akit tisztségében Schmitt Pál házelnök követhet - arra a kérdésre, hogy veszélyben érzi-e az alkotmányosságot, azt mondta: "a kétharmados többség benne van a rendszerben, elő is fordult már", a mai parlamenti többség szándékairól a nyilatkozatok alapján keveset tudhatunk, az aggódó hangok némelyike pedig hiteltelen. "Mostanában olyanok is velem védetnék a demokráciát, akik nyolc évig vidáman taposták" - fogalmazott Sólyom László.

Kudarcnak értékeli, hogy húsz év alatt sem sikerült megváltoztatnia "azt a jobboldalon beégett tévképzetet, amely szerint a jelenlegi kommunista alkotmány", holott az teljesen új, csak a törvény sorszámozása maradt a régi. Arra a felvetésre, hogy immár a harmadik miniszterelnökkel dolgozik együtt, Sólyom László azt mondta, hogy a Gyurcsány Ferenccel való szembenállását alaposan tárgyalta a sajtó, Bajnai Gordonnal korrekt munkakapcsolatot alakítottak ki.

"Orbán Viktorral egy komoly beszélgetésünk volt" - folytatta az államfő, kitérve arra, hogy ennek során – még a 29 intézkedés bejelentése előtt – tájékoztatatta őt a kormányfő a gazdasági elképzeléseiről.

"Intenzív eszmecsere volt háttérről, következményekről, alternatívákról. Így kell működnie az állam- és a kormányfő közötti kapcsolatnak. Ugyanakkor, bár eszmei alapjainkban sok a közös vonás, ugyanaz a mércém az új kormánnyal szemben, mint mindig is volt. Jeleznem kell, hogy a mostani törvénydömpingnek megvannak a hátulütői. Nemcsak technikai, hanem sokszor elvi szinten is" - rögzítette Sólyom László.

A 2006-os önkormányzati választások éjszakáján elmondott nyilatkozatának indokoltsága mellett érvelve kijelentette: muszáj volt kimondania, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök magatartása nemcsak morális válságot okozott, hanem a demokrácia alapjai is veszélybe kerültek.

Emlékeztetett, nem szólította fel kifejezetten lemondásra a kormányfőt, hanem az Országgyűlést hívta fel döntésre a miniszterelnök sorsáról.

"Már a 2006 nyarán elfogadott Gyurcsány-csomag idején megfogalmaztam: a demokrácia alapkérdése, lehet-e a választások előtt megígértek gyökeres ellenkezőjét csinálni. A bizalmi szavazás idején egyrészt felszólítottam a Fideszt az ülésterembe való visszatérésére, másrészt leszögeztem: a parlament arról is szavaz, hogy elfogad-e ilyen módszereket a hatalom megtartására. Elfogadta – és ezt én nem tudtam elfogadni" - jelentette ki. Arra a kérdésre, nem merült-e fel benne, szélesebb hatáskörrel többet érhetett volna el, Sólyom László úgy válaszolt: amikor elnök lett, tisztában volt a jogi lehetőségekkel, és illetlenség, ha az ember pozícióba kerülve nekilát hatásköreit tágítani.

"Tetteinkben a védelem. Az utókor ítélni fog azok fölött” - idézett A kőszívű ember fiai című regényből az államfő, hozzátéve: nem gondolná, hogy a mostani Országgyűlés az utókor, "együtt megyünk majd ítélet alá".

Sólyom Lászlónak "esze ágában sincs" pártpolitizálni, a jövőben közéleti szerepvállalását azonban nem zárta ki a Heti Válasznak adott interjújában.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.