Rendkívüli esőzés

Végigsöpört a vihar - harminc embert telepítettek ki Tolnában

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint hétfőn harminc embernek kellett elhagynia otthonát a rendkívüli esőzés miatt Tolna megyében.

2010.06.22 09:02MTI

Nagymányokon a megáradt Mocsárvölgyi-árok vize öntötte el a települést, emiatt öt házból huszonnégy embert kellett kimenekíteni.

Karl Béla, a két és félezer lakosú város független polgármestere kedd reggel elmondta: a két méter magasan hömpölygő vízben három ház sérült meg, közülük kettő súlyosan. A polgármester hozzátette: kedden is számítanak arra, hogy a település központját esetleg elönti a víz, ugyanis tetőzik a város felé nyitott izményi halastavak szintje.

"Ha másfél méternél nem lesz magasabb az ár, akkor meg tudjuk fogni, ha nem, akkor csak az ima segít" - mondta Karl Béla.

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint Bonyhádon, Kisdorogon és Csibrákon is kellett kiköltöztetni embereket. A megyében összesen 65 esetben vonultak ki a tűzoltók vizet szivattyúzni, valamint műszaki mentéshez és villámcsapás okozta tűzhöz.

Hétfőn csaknem húsz Tolna megyei településen kellett védekezni a víz ellen. Kedd reggelre minden község megközelíthetővé vált, a vízátfolyás miatt lezárt utak közül csak a Regöly és Keszőhidegkút közötti szakasz járhatatlan.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.