Nem utazhatott az ablakon kilógva

Megütötte a buszvezetőt egy fiatal Szegeden

Megütötte a buszvezetőt egy 18 éves fiatal Szegeden, mert a sofőr rászólt, hogy nem utazhat az ablakon kilógva - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel.

2010.06.17 09:38MTI

Szenti Szabolcs tájékoztatása szerint a fiatalember két társával szerda hajnalban szállt fel a 83-as autóbuszra. Hangoskodtak, majd egyikük kinyitotta az ablakot és menet közben kilógott rajta. A sofőr megállt és rászólt az utasra.

A fiú előre ment, szóváltásba keveredett a jármű vezetőjével, majd meg is ütötte.

Ezután a fiatalok leszálltak a járatról.

A helyszínre érkező járőrök a személyleírás alapján megtalálták és előállították őket. Kiderült, hogy a 18 éves gyanúsított előző nap érettségizett, ezt ünnepelte barátaival.

Ennek során vélhetően kábítószert is fogyasztott, ugyanis az elvégzett immunkémiai gyorsteszt pozitív lett. A fiatalember ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és visszaélés kábítószerrel vétsége miatt indult büntetőeljárás.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.