230 milliárd forintnyi csontváz?

Varga szerint hazudtak a szocialisták

Varga Mihály szerint beigazolódott, hogy valótlan adatokat közölt az előző kormány. Az előző kormány hamis adatokat közölt velünk, 230 milliárd forintos különbséget találtunk a költségvetésben ahhoz képest, amit nekünk mondtak - jelentette ki az államtitkár.

2010.06.07 17:55MTI

A Varga Mihály által megjelölt összeg a GDP mintegy 0,9 százaléka. A gazdasági átalakításhoz kevés a felületi kezelés, rendszerszintű, strukturális átalakításokra van szükség.

Azok irányáról döntött a háromnapos ülésén kormány, közölte az államtitkár. A versenyképesség javítását, a bürokrácia csökkentését, a korrupció visszaszorítását és a költségvetési intézmények kiadáscsökkentését célzó lépesek törvényjavaslatok formájában hamarosan megjelennek - jelentete be az államtitkár Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivővel közösen tartott hétfői sajtótájékoztatón Lovasberényben.

Varga Mihály elmondta: a pénzintézeteket érintő különadóról nem hozott döntést a kormány, egyeztető, előkészítő munka folyik. Ha a kormány dönt majd ebben a kérdésben, a felekkel egyeztetve kerül sor a részletek kidolgozására. Az adórendszer változtatásával kapcsolatban irányokat jelölt ki a kormány - mondta Varga Mihály. Hozzátette: a cél az egyszerűbb, átláthatóbb adórendszert kialakítása. Mértékről még nincs döntés, több variációt - a 16- 19-20 százalékos mértéket - is mélyebben elemez a kabinet, annak érdekében, hogy az adóterhek csökkentése, az adóigazgatás egyszerűsítése több munkahelyet eredményezzen.

Varga Mihály azt is közölte, hogy az IMF szakembereinek hivatalos látogatására augusztusban kerül sor, a mostani alkalommal a kormány elképzeléseiről, s arról helyzetről kapnak tájékoztatást, amely május végéig előállt, s amelyet az új kabinetnek kezelnie kell. Mint hozzáfűzte, ettől függetlenül a kormány addig is tájékoztatja az IMF-et az aktuális helyzetről és a kormány elképzeléseiről. Az első öt hónap államháztartási hiánya 736 milliárd forint, ami az egész évre tervezettnek 84,6 százaléka. Az előző kormány 719 milliárd forintos államháztartási hiányt prognosztizált az első öt hónapra. A Miniszterelnökség államtitkára a rendkívüli kormányülés harmadik napján, elmondta: a központi költségvetés hiánya az egész évre tervezett 87 százaléka, nagyobb a vártnál és nagyobb, mint amekkora a korábbi évek hasonló időszakában volt. A bevétel arányos része nem teljesült, a kiadások pedig felülteljesültek, ezért állt elő a nagyobb mértékű hiány, ami a tervezésnél szakmai, a végrehajtásnál pedig szakmai és pénzügyi hibákat is jelent.

A nyilvánosságra került adatok a Bajnai kormány tevékenységéről adnak hű képet - mondta Varga Mihály. Hozzátette: nem felelt meg a valóságnak az, hogy az előző kormány rendezett állapotokat adott át. Ebben a helyzetben a kormánynak kezelnie kell az államháztartás kedvezőtlen helyzetét, - amire készült is,- valamint meg kell kezdenie a magyar gazdaság talpra állítását, átalakítását - tette hozzá.

A kormány mindent megtesz azért, hogy a tervezett hiánycélt tartani tudja. Arra törekszik, hogy a 3,8 százalékhoz minél közelebbi hiány alakuljon ki az év végére - mondta Varga Mihály.

Az államtitkár megalapozatlannak nevezett minden olyan híresztelést, amely szerint a kormány rendkívüli ülésén a nyugdíjakkal, vagy a nyugdíjrendszert érintő kérdést tárgyalt volna.

A sajtótájékoztatón kérdést intéztek Szijjártó Péterhez azzal a kijelentésével kapcsolatban, miként gondol most arra a múlt heti nyilatkozatára, hogy az nem lesz hatással a piacokra.

A miniszterelnöki szóvivő azt mondta, az lett volna helyes és korrekt, ha az a hírügynökség, amely világgá kürtölte a sajtótájékoztatót, teljes egészében és korrekten adta volna le nyilatkozatát, s nem egy rendkívül inkorrekt, zavarkeltő, töredezett változat közlésére vállalkozott volna. Megnevezte a hírügynökséget is, a Bloomberg volt az.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.