Kivárják

Demszky: a fővárosi vezetés nem kíván cikluson túlnyúló döntéseket hozni

A főváros októberben leköszönő vezetése a következő hónapokban nem kíván olyan hosszú távú elköteleződéseket tenni, amelyek korlátoznák a következő városvezetés döntéshozatalát - közölte a Főpolgármesteri Hivatal kedden az MTI-vel.

2010.06.01 19:20MTI

A közlemény szerint Demszky Gábor főpolgármester kedden, ötpárti egyeztetésen kifejtette, hogy a Fővárosi Közgyűlésnek a következő hónapokban - a már zajló beruházások felügyelete és ütemezése mellett - csak a folyamatban lévő uniós pályázatok kapcsán kell döntéseket hoznia, hiszen ezek határideje nem illeszkedik a ciklus befejezéséhez.

Ezekben az ügyekben a főváros vezetése arra törekszik, hogy a szükséges döntéseket az ellenzéki frakciók támogatása mellett hozza meg a Közgyűlés
- írta hivatal sajtóirodája.

Mint hozzátették, a későbbiekben indítandó további uniós fejlesztések 90 százalékát korábban az ellenzék is támogatta, de ha az új városirányítás mégis változtatni akar a programokon, megteheti. A keddi ötpárti egyeztetést a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén várható napirend és az önkormányzati ciklusban hátralévő egyes fontos testületi döntések kapcsán tartották.

A tanácskozáson minden fővárosi frakció képviseltette magát - olvasható a közleményben.

A Fővárosi Közgyűlés következő ülésén 109 napirendi pontról kell döntenie a képviselőknek, köztük a parkolási rendelet módosításáról, amelyet a parlament által kedden elfogadott új törvényekhez kíván igazítani a főváros vezetése.

Ezeken túl a következő időszakban az önkormányzatnak egyebek mellett egészségügyi műszerek beszerzéséről, iskolaigazgatók megbízásáról, intézmények működését lehetővé tévő beszámolók elfogadásáról kell döntenie - közölte a sajtóiroda.

A főpolgármester bízik abban, hogy a már érezhetően megkezdődött önkormányzati választási kampány nem bénítja meg a testületi döntéshozatalt, hiszen a főváros zavartalan működése minden politikai erő érdeke - olvasható a közleményben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.