Gyors kárfelmérésre van szükség

Kormányszóvivő: rugalmas ügyintézést kért a biztosítóktól az ügyvezető miniszterelnök

Rugalmas ügyintézést és gyors kárfelmérést kért a biztosítóktól Bajnai Gordon ügyvezető miniszterelnök - közölte kormányszóvivő keddi budapesti tájékoztatóján.

2010.05.18 15:32MTI

Az ügyvezető kormányfő kedden találkozott a biztosítók képviselőivel, és kérte, hogy a legmesszebbmenőkig működjenek együtt a kárfelszámolásban részt vevő szervezetekkel, és a lehető legjobb biztosítási csomagot dolgozzák ki az állampolgárok számára - mondta Szollár Domonkos.

A Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) elnöke a tájékoztatón elmondta: átcsoportosították a kárszakértőket és bővítették, egyszerűsítették a telefonos kárügyintézést. Így a károsultak bankszámláira már napokon belül megérkezhetnek a biztosítóktól az előlegek.

Az eddigi mintegy 10 ezer bejelentés alapján az előzetes becslések szerint összesen 4-6 milliárdos lehet az árvízkár. Az ipari és mezőgazdasági károkról jelenleg még becslések sincsenek - tette hozzá Kisbenedek Péter, aki felhívta a figyelmet a mindenkit terhelő kárenyhítési kötelezettségre.

A szakember megjegyezte azt is, hogy ha készültek fotók, videófelvételek a káreseményről akkor haladéktalanul meg lehet kezdeni a helyreálltást a további károk megelőzés érdekében.

A Mabisz elnöke figyelmeztetetett a kármegelőzés fontosságára is. Főként a vízelvezető árkok és védművek karbantartását emelte ki. Kisbenedek Péter elmondta: a magyar ingatlanállomány alulbiztosított, alig 72 százalékos, és éppen a legveszélyeztetettebb területeken még ennél is alacsonyabb ez az arány.

Az ingatlanokat valós értéküknél alacsonyabbra biztosítják, ami megnehezíti a káresemény utáni helyreállítást. Kérdésre a biztosítási szakember hozzáfűzte: nem a magas biztosítási árak okozzák az alulbiztosítást, hanem inkább az, hogy erre nem figyelnek a tulajdonosok, illetve olyan szociális helyzetben vannak, hogy még a viszonylag alacsony díjakat sem képesek kifizetni.

Ez a probléma azonban a biztosítók oldaláról nem kezelhető. Varga Zoltán ügyvivő önkormányzati miniszter elmondta: mintegy négyezren védekeznek a gátakon.

A kitelepítettek száma az elmúlt huszonnégy órában több mint félezerrel, 2093-ról 1428-ra csökkent. A hétfői kormánydöntés szerint az árvízi védekezés költségét Borsodban a kormány fedezi, ezek megelőlegezésére jelenleg 800 millió forint van a költségvetésben.

A tárcavezető arra kérte az önkormányzatokat: időben alkossák meg szociális rendeleteiket, hogy a rászorultak megkaphassák a szükséges segítséget. Varga Zoltán hozzátette: az újjáépítés már feltehetően a következő kormány feladata lesz, de amíg a jelenlegi ügyvezető kormány mandátuma tart, addig ők is mindent megtesznek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.