Oda a kisvasút
Hatalmas károk, kilakoltatások, földcsuszamlás az ítéletidő nyomán Borsodban
Tíz Borsod megyei településen volt szükség védekezésre a szerdai esőzés miatt; Lillafüreden megsérült a kisvasút pályája is - közölte Mezei Péter, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
2010.04.15 11:41MTIA szóvivő elmondta: 10 településen 49 épületet kellett homokzsákokkal körbevenni, 39 helyen a szivattyúra is szükség volt, miután áradásokat okozott a nagy mennyiségű csapadék Borsodban-Abaúj-Zemplén megyében. Három helyen kisebb földcsuszamlást is okozott az eső; például a lillafüredi kisvasút pályájának egy részét elmosta a lezúduló víz, így mintegy 120 köbméternyi föld került a papírgyár területére - tájékoztatott a szóvivő.
Mezei Péter korábban azt közölte az MTI-vel, hogy Komlóskán önkormányzati ingatlanban, közutakban keletkezett kár a lezúduló víz miatt. Erdőbényén szintén a patak duzzadt fel és az ár ingatlant is veszélyeztetett. Szögligeten kétszáz homokzsákot helyeztek el, hogy a megáradt pataktól megvédjék a közelben lévő 15-20 házat. Abaújszántón 150 homokzsákra volt szükség a lakóházak védelme érdekében.
Bükkzsércen, Szomolyán és Miskolcon is több helyen szivattyúzni kellett a nagy eső miatt.
A szóvivő megjegyezte: személyi sérülés nem történt, a védekezésben összesen 215 ember vett részt és 3000 homokzsákra volt szükség.
Csütörtökön már csak Bükkaranyoson van szükség a katasztrófavédelemre; ott még mindig szivattyúznak - mondta Mezei Péter.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06