Antirasszista demonstráció Budapesten
A kődobálás ellen vonult a Szema
Antirasszista demonstrációt tartottak kedd este a fővárosban a Szabad Emberek Magyarországért (SZEMA)szervezésében. A menet a Dohány utcai zsinagógától indult, majd a Dohány utca-Akácfa utca-Dob utca-Klauzál tér-Kazinczy utca-Wesselényi utca útvonalon haladt. A békés sétán a szervezők becslése szerint mintegy ötszázan vettek részt, megjelentek szocialista és szabad demokrata politikusok is.
2010.04.07 09:33MTIA menet élén haladó Ungár Klára, a SZEMA vezetője az MTI tudósítójának elmondta: akciójukkal a normális emberek nevében lépnek fel az erőszak ellen.
A demonstrációt azért szervezték, mert március 30-án köveket dobtak be ismeretlenek egy Dohány utcai lakásba, ahol egy rabbi nagy társaságban ünnepelte a zsidó húsvétot. Ungár Klára az MTI-nek nyilatkozva arról is beszélt, hogy az elmúlt két évben a cigányságot érte a legtöbb atrocitás, s mint mondta, a demonstrációval ez ellen is tiltakoznak. Eörsi Mátyás (SZDSZ) országgyűlési képviselő az MTI-nek úgy fogalmazott: "Fontos, hogy az emberek felemeljék a szavukat a kisebbségeket ért agresszióval szemben".
Steiner Pál, a szocialisták fővárosi frakcióvezetője a kődobálásra utalva az MTI-nek azt mondta: "nem lehet ilyet csinálni a 21. században, hogy megzavarnak békés zsidó embereket széderesti vacsorájukban", hozzátéve, "világos az antiszemita felhang".
Kifogásolta, hogy az ügyben nem közösség elleni izgatás, hanem garázdaság miatt folyik a vizsgálat. Horváth Csaba, a szocialisták főpolgármester-jelöltje szerint aki komolyan gondolja a szolidaritást, annak ott a helye a menetben. A felvonulást a rendőrség biztosította.
A mellékutcák forgalmát a menet elhaladásának idejére leállították. A felvonulás békésen véget ért.
A Szabad Emberek Magyarországért pártot tavaly novemberben alakította az SZDSZ-ből kilépett Ungár Klára és Sértő-Radics István, azzal a céllal, hogy a párt a csalódott baloldali és liberális szavazóknak alternatívát nyújtson.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 17:05 Másodfokú riasztást adtak ki zivatarok veszélye miatt Fejér és Pest vármegye egyes járásaira
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
- 15:47 Harmincegy érmet szereztek a magyarok a szkander Európa-bajnokságon
- 14:47 Több mint ötmilliárd forintos beruházást hajtott végre Szombathelyen a Schaeffler
- 13:46 A félvezetők globális eladása 15,2 százalékkal nőtt az első negyedévben éves szinten
- 12:45 A látogatók előtt született alpaka csikó a Szegedi Vadasparkban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06