Számos elkövető ismeretlen maradt

MTV-ostrom - Egy letöltendő és négy felfüggesztett börtönbüntetés első fokon

Egy visszaeső, hajléktalan férfit letöltendő, négy másik vádlottat felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt a Magyar Televízió (MTV) székházának három és fél évvel ezelőtti ostroma ügyében csütörtökön a Pesti Központi Kerületi Bíróság.

2010.04.01 15:41MTI

Az ügyész tudomásul vette a döntést, a védelem viszont felmentésért, illetve enyhítésért fellebbez, így az első fokú ítélet nem jogerős, a büntetőper a Fővárosi Bíróságon folytatódik másodfokon.

Az öt vádlottat részben közérdekű üzem működésének megzavarása, részben hivatalos személy elleni erőszak, részben pedig rongálás bűncselekménye miatt mondta ki bűnösnek a bíróság, közülük hármat egy év nyolc hónap - három évre -, egyet pedig két év - négy évre - felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtott, egy hasonló bűncselekmények miatt korábban elítélt hajléktalan férfit pedig egy év nyolc hónap letöltendő börtönre ítélt, valamint egy más ügyben korábban rá kiszabott egy év tíz hónapos felfüggesztett szabadságvesztésének végrehajtását is elrendelte.

Az MTV ostroma miatt indult elsőfokú büntetőeljárás még mindig nem zárult le, van néhány vádlott, akinek az ügyéről ezután fog határozni a Pesti Központi Kerületi Bíróság. A büntetőper összesen 40 vádlottal indult, közülük Ekrem Kemál György az eljárás során elhunyt, volt akinek az ügyét elkülönítették, a csütörtökivel együtt eddig öt részítéletben pedig - 2008 decemberében, 2009 szeptemberében, októberében, illetve idén januárban - összesen több mint 30 vádlottról határozott már a Pesti Központi Kerületi Bíróság. Javarészt felfüggesztett szabadságvesztéseket szabott ki, de voltak pénzfőbüntetések és több felmentés is, amelyek egy része már fellebbezések hiányában jogerőre emelkedett.

Letöltendő szabadságvesztést csak néhányan kaptak, többnyire az előéletükre is tekintettel, az ítéletük azonban nem jogerős. A Szabadság téren lévő MTV-székháznál 2006. szeptember 18-án este azt követően szabadultak el az indulatok, hogy tüntetők egy csoportja a köztelevízióban be akarta olvastatni azt a petíciót, amely a Kossuth téren Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök balatonőszödi beszéde miatt tiltakozók állásfoglalását tartalmazta.

A felbőszült tömeg autókat borított és gyújtott fel, összecsapott a rendőrökkel, betört az MTV épületébe, ahol dúlt, fosztogatott, és összességében sok tízmilliós kárt okozott. Az ostrom során megsérült 191 rendőr, közülük 21-en súlyosan. Számos elkövető ismeretlen maradt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.