Lakos csak fényképről ismerte Horváth Évát
Enyhe kifejezés: "Nem voltak elég gyorsak és hatékonyak a döntések a BKV-ügyekben"
Lakos Imre (SZDSZ) volt közösségi közlekedési tanácsnok szerint nem voltak elég gyorsak, hatékonyak a döntések a BKV-t érintő ügyekben, de szerinte ez nem biztos, hogy személyek, inkább a rendszer hibája.
2010.02.24 15:35MTIA liberális politikus a Fővárosi Közgyűlés BKV-ügyeket vizsgáló bizottságának szerdai budapesti ülésén György István (Fidesz) elnök kérdésére beszélt erről. A testület elnöke arról érdeklődött a volt tanácsnoktól, érkezett-e hozzá panasz amiatt, hogy politikusok beleavatkoznak a BKV életébe.
Lakos megjegyezte: nem biztos, hogy hozzá fordult volna bárki is ilyen panasszal, de olyan jelzést kapott a BKV menedzsmentjétől, hogy a fővárosi közlekedési cég sorsát illető döntések nehezen, lassan születnek meg. Ezzel én is sokat szenvedtem - közölte.
Emlékeztetett rá: a városüzemeltetési bizottság ülésein szakmai ügyekben többször sürgették a BKV-val kapcsolatos döntések hatékonyabb, gyorsabb meghozatalát. Hozzáfűzte: ez nem feltétlenül személyekhez köthető, hanem a rendszer hibája lehetett.
Ezzel összefüggésben Lakos Imre a bizottsági meghallgatás után az MTI-nek azt mondta, "általában" igaz az önkormányzati cégekre, különösen a nagyobbakra, hogy a 100 százalékos önkormányzati tulajdonlás során nem tudják a részvénytársasági forma működéséből fakadó előnyöket érvényesíteni.
Úgy vélte, a részvénytársaságok működésében nagyobb szabadságot és több felelősséget kellene adni a menedzsmentnek, és a tulajdonosnak sokkal kisebb politikai felügyeletet. Kevesebb tulajdonosi döntés, nagyobb szabadság a menedzsmentnek, nem lehet gúzsba kötve táncolni - fogalmazott a liberális politikus, aki szerint mindez az önkormányzatok működésének alapproblémája, azaz "rendszerhiba".
Az MTI-nek arra a kérdésére, felelősnek tartja-e magát valamilyen mértékben a BKV-botrányok ügyében, Lakos Imre azt mondta: ezekben az ügyekben "nulla" az ő felelőssége. Lakos Imre 2008 október vége óta volt közlekedési tanácsnok, erről a pozícióról 2010. január 11-én mondott le Demszky Gábor főpolgármesternek írt levelében. A levelében - amelyet az újságírók is megismerhettek a bizottság ülésén - azt írta, a tanácsnoki pozíciók létrehozása a gyakorlatban nem igazolta létjogosultságát, "nem bizonyult többnek egy tartalom nélküli politikai alkunál, amely címeket, névjegyeket, ezekhez rendelt javadalmazást és infrastruktúrát hozott létre".
Kérdésre elmondta: nem kapott közvetlen utasítást sem a főpolgármestertől, sem mástól konkrét BKV-ügyben. Steiner Pál (MSZP) kérdésére elmondta: nem ismerte azt a főpolgármesteri utasítást, ami szerint Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettes közösen felügyelte a BKV-t Hagyó Miklós (MSZP) városüzemeltetési főpolgármester-helyettessel.
Kifejtette: nem emlékszik egyetlen olyan előterjesztésre sem, amely a BKV-val kapcsolatban önállóan Ikvai-Szabó Imrétől "jött volna", de olyan volt, hogy a két főpolgármester-helyettes közösen jegyzett egy előterjesztést. Ilyenkor a városüzemeltetési bizottság ülésén mindig Hagyó Miklós valamely közvetlen munkatársa képviselte az előterjesztőt. Számomra az derült ki, az ügyek gazdája illetékességből Hagyó Miklós titkársága volt - szögezte le.
Papcsák Ferencnek (Fidesz) arra a kérdésére, milyen kapcsolatot tartott Mesterházy Ernővel, Demszky Gábor tanácsadójával, azt mondta: egyáltalán nem volt szorosnak nevezhető a köztük lévő munkakapcsolat. Kérdésre közölte azt is, Horváth Évával, Hagyó Miklós sajtósával személyesen soha nem találkozott, mint mondta, csak "fényképen mutatták meg" neki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06