3 év 6 hónap 58 miliióért

Csalás Vas megyében: roma kárpótlással kapcsolatos visszaélést tárgyal a Győri Ítélőtábla

A Győri Ítélőtábla ma tárgyalja másodfokon a roma kárpótlással kapcsolatos Vas megyei csalási ügyet. Az elsőrendű vádlottat - az egyik Vas megyei község cigány kisebbségi önkormányzatának egykori elnökét - korábban az első fokon eljáró Vas Megyei Bíróság 3 év 6 hónap börtönre ítélte; a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

2010.02.18 08:06MTI

Az elsőrendű vádlott 2002 és 2004 között részt vett a kárpótlási ügyek bonyolításában. Kárpótlásban, egyszeri pénzjuttatásban az osztrák szövetségi kormány részesítette azokat, akiket a nemzetiszocialista rendszer idején a mai Ausztria területére deportáltak és ott rabszolga- vagy kényszermunkára köteleztek.

A kárpótlást az Osztrák Megbékélési Alapon keresztül nyújtotta Ausztria. Az elsőrendű vádlott a vád szerint hamis adatokat tartalmazó, alaptalan kárpótlási igényeket nyújtott be az igénylések összegyűjtésében és a pénz átutalásában közreműködő Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítványhoz, s azon keresztül az Osztrák Megbékélési Alaphoz.

A cselekmény folytán a megbékélési alapot több mint 58 millió forint kár érte, amely nem térült meg.

Az elsőrendű vádlottat csalás és magánokirat-hamisítás miatt találta bűnösnek, s ezért 3 év 6 hónap börtönre és 1,3 millió forint vagyonelkobzásra ítélte első fokon a Vas Megyei Bíróság. A másodrendű vádlottat bűnsegédként elkövetett csalás és magánokirat-hamisítás miatt 1 év börtönre ítélték, a büntetés végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztették.

Emellett 2,9 millió forint értékben vagyonelkobzást rendeltek el vele szemben. Az ügyész súlyosításért, a vádlottak és védőik enyhítésért fellebbeztek. A mai nyilvános ülésen várható bírói döntéssel jogerősen lezárulhat az ügy.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.