Nem érdekli az embereket a bosszú?
Háromnegyedre értékelte az Orbán-beszédet az ország
A Fidesz elnökének évértékelője nagy, de nem elsöprő figyelmet keltett: elhangzásának másnapján az emberek négyötöde értesült róla, húsz százalékukhoz a híre sem jutott el - olvasható a hétfői Népszabadságban a Medián Közvélemény- és Piackutatási Intézet szombati, ezerfős, telefonos felmérése alapján.
2010.02.08 09:35NépszabadságA Népszabadság közlése szerint Orbán Viktor évértékelőjének másnapján a megkérdezettek negyede a beszédet az elmúlt néhány hét legfontosabb eseményei között említette, de ezzel csak a második helyre került a BKV-botrányok mögött.
A lakosság harmada részben vagy egészben meghallgatta az Orbán-beszédet, négytizede a médiából szerzett tudomást róla, tizede hallomásból tájékozódott. A megkérdezettek átlagosan két-három üzenetre emlékeztek, a legtöbben a változás általános ígéretére és az egymillió új munkahelyre.
A rend, az elszámoltatás, a felelősségrevonás, az erő hangoztatása egyenként körülbelül egyötödnyi választópolgár képzeletét ragadta meg, míg arra, hogy kormányra kerülve a Fidesz nem bosszúállásra készül, csak alig néhány ember figyelt fel - olvasható a lapban.
A legáltalánosabban elfogadott nézet szerint - tartalmazza a cikk - Orbán évértékelője biztató, nyugodt és lényegre törő volt, és a pozitív jelzők közül egyedül a kompromisszumkészség tekintetében maradt az értékelés a közepes alatt.
A beszédet egészében véve "háromnegyedre" értékelte az ország: a Fidesz-szimpatizánsok körében az "osztályzat" 4,2, míg az összes többi párt támogatói, illetve a párt nélküliek körében is hármas alatt maradt - tartalmazza a felmérés.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06