Milyen, hogyan, mennyiért
Elég a dumából: tudós közgazdász fők boncolják szét a választási ígéreteket
Közgazdasági szemléletű vizsgálatnak veti alá a pártok választási ígéreteit egy civil kezdeményezés, amely arra is választ kíván adni, hogy az ígéretek összhangban vannak-e a meghirdetett célokkal, és megvalósításuk milyen terhet róna az államháztartásra.
2010.01.28 17:09MTIA közgazdászokból álló társaság csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a tagok azt ígérik, hogy elfogulatlanul, egységes módszertan alapján elemzik a pártok programjait, és eredményeikről közérthető módon számolnak be a választásig a mitigernek.hu címen elérhető honlapon.
Mint írják, a társaság először olyan listát állított össze, amely a véleményformáló értelmiség jeles képviselői szerint a Magyarország jövőjét leginkább befolyásoló társadalmi, gazdasági problémákat tartalmazza. A válaszadók a korrupciót, a romák integrációját, a közoktatás minőségét és az egészségügy reformját ítélték a legégetőbb problémának.
Az elemzés az első körben arra terjed ki, hogy az adott párt választási programja milyen mélységben és hogyan foglalkozik ezekkel a kérdésekkel - olvasható.
A második körben a kezdeményezés tagjai azt értékelik, hogy a párt ígéretei hogyan szolgálják azokat az értékeket, amelyeket a párt hivatalosan magáénak vall, és azt, az egyes pártok ígéretei mennyire állnak összhangban a programban deklarált célokkal. Harmadik körben az elemzők az vizsgálják, hogy egyes, kellően konkrét választási ígéretek megvalósítása mennyibe kerül.
A kezdeményezés tagjai - mint a honlapon olvasható - Bartha Attila, a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet kutatási igazgatója, Békés Gábor, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Közgazdaságtudományi Intézetének tudományos munkatársa, Cseres-Gergely Zsombor, az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének tudományos segédmunkatársa, Madár István, a portfolió.hu elemzője, Muraközy Balázs, az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének tudományos munkatársa, Reszkető Petra, a Budapest Szakpolitikai Elemző Intézet kutatója, Scharle Ágota, a Budapest Szakpolitikai Elemző Intézet vezető kutatója, Tóth István János, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáselemző Intézete ügyvezető igazgatója, Váradi Balázs, az ELTE közgazdaságtudományi tanszékének tudományos munkatársa és - mint a honlapon áll - "három anonim pénzügyi szakértő".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06