A második legmagasabb fokozaton
Robbantanának: repülőgépes merényletterv miatt emelte London a terrorkészültséget
Utasszállító repülőgéppel végrehajtandó merénylet tervei miatt emelte a minap a második legmagasabb fokozatra a terrorkészültség szintjét a brit kormány - írta az egyik vezető vasárnapi brit lap.
2010.01.24 08:35MTI/ fotó: MTIAlan Johnson brit belügyminiszter péntek este jelentette be a készültségi fok emelését. A jelenlegi riasztási fokozat a hivatalos meghatározás szerint "súlyos" terrorfenyegetettséget jelent, és azt, hogy a brit elhárító szolgálatok megítélése szerint "nagyon valószínű" valamilyen terrorista merényletkísérlet Nagy-Britanniában.
A korábbi készültségi szint "jelentős" terrorveszélynek felelt meg a hivatalos skálán. A kormány nem szolgált részletekkel a terrorkészültségi fokozat emelésének okáról.
A The Sunday Times értesülése szerint azonban a brit elhárítással (MI5) az indiai hatóságok a hét elején tudatták, hogy egy indiai utasszállító repülőgép eltérítését tervezik az al-Kaida terrorhálózat pakisztáni szárnyához kötődő szélsőségesek. Jóllehet az indiai figyelmeztetésben nem szerepelt kifejezetten, hogy a gyanított merényletterv célpontja Nagy-Britannia lenne, ám a The Sunday Times brit rendőrségi forrásai szerint Londonban felmerült a gyanú, hogy az eltérítendő repülőgéppel a terroristák valamelyik brit városra próbálhatnak rázuhanni.
A brit készültségi fokozat emelését londoni szakkommentátorok a december végi amerikai repülőgép-robbantási kísérlettel is összefüggésbe hozták. Karácsony napján egy nigériai férfi a testére erősített robbanó eleggyel megpróbálta felrobbantani az amerikai Delta-Northwest légitársaság Amszterdamból Detroitba tartó Airbus A330-as utasszállító repülőgépét, detonáció azonban nem történt, és a merénylőt legyűrték. A gyanúsított - a 23 éves Umar Farouk Abdulmutallab, egy jómódú nigériai bankár fia - előzőleg az egyik patinás londoni egyetem, a University College London hallgatója volt, és a brit hatóságok gyanúja szerint londoni diákévei során került kapcsolatba szélsőséges iszlám csoportokkal. A jelenleg használt brit riasztási rendszert a 2005 júliusában elkövetett londoni merényletsorozat után dolgozták ki.
Abban a támadásban négy, brit állampolgárságú muszlim öngyilkos merénylő robbantott fel metrószerelvényeket, illetve egy városi buszt, összesen 52 utast megölve.
A legmagasabb, "kritikus" készültségi fokozatot eddig egyszer, 2007 nyarán léptették életbe, amikor csak nagy szerencsével sikerült megakadályozni egy újabb merényletsorozatot. Ennek kitervelői a londoni belváros több helyszínén, illetve a glasgow-i repülőtéren akartak autóba rejtett pokolgépeket felrobbantani.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:21 AZ EU véglegesen jóváhagyta az új migrációs és menekültügyi paktumot
- 21:22 London tiltakozott Kínánál a Nagy-Britannia elleni kém- és kibertevékenység miatt
- 20:24 Médiaunió Alapítvány: folytatódik a kiberbűnözés elhárítását célzó kampány
- 19:23 Az A-vitamin csoport elnevezésének és táplálkozási ajánlásának átalakítását javasolják kutatók
- 18:20 Technikás mászásra készül júniusban Klein Dávid és Nagy Márton
- 17:19 A korábbinál is több magyar turistára számítanak idén Horvátországban
- 16:18 George Clooney jövőre a Broadwayn debütál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06