És eljő a nap...

Karácsonyi ezmegaz: Vissza ne fogják magukat!

Még néhány nap, és itt lesz az év legjobban várt és legjobban átkozott ünnepe: a Karácsony. Hiába fogadjuk meg sokan, hogy idén aztán nem, nem veszünk semmit és spórolunk, és hogy az ünnep nem erről kell szóljon, akkor is beleesünk a rafináltan, csak nekünk készített csapdákba. Beszippant bennünket is a Nagy Gépezet.

2009.12.21 12:27ma.hu

A válság és mellékhatásai

Ki ne hallott volna a világméretű gazdasági válságról, az ehhez szervesen kapcsolódó munkanélküliségről, nincstelenségről. Egész évben ezt sulykolják minden felől belénk, ám úgy tűnik ez kevésbé hatja meg a vásárlási lázban élő embereket.

Tény, hogy idén Karácsonykor sokan kevesebbet költenek, de a hagyományos halászlé sehol sem marad majd el. Átlagosan 30 ezret szánnak ajándékokra a magyarok, ám a gyakorlati tapasztalatunk igazán meglepő eredményekkel szolgált. Aranyvasárnap. Az egyik legzsúfoltabb hétvégének számít így Karácsony előtt, már ami a hipermarketek parkolóit illeti. A nagy havazás sem tántorított el sokakat, hogy beszerezzék a karácsonyi finomságokat és a plazma tévét a fa alá. A hitelirodák tömve voltak, persze reggeltől késő estig állnak a vevők szíves rendelkezésére, mindegy, hogy X évre eladósodik a család, de ezt a Karácsonyt ép ésszel és ajándékok nélkül nem bírná ki úgysem senki. Úgyhogy jöhet a plazma, LCD, fényképező, laptop és egyéb kütyük, telik a kosár, boldog a vevő, a kijózanodás úgyis csak januárban jön, rögtön az első törlesztőrészlet-számlával együtt.

A Karácsony, és most tegye mindenki egy kicsit a kezét a szívére, nem másról szól, mint a vásárlásról és a fogyasztásról. A kirakat.hu és az Ipsos Zrt. felmérése azt mutatja, hogy idén csupán az emberek 76 %-a vásárol a tavalyi 81 százalékhoz képest karácsonyi ajándékot, és hogy a gazdasági válság miatt kevesebb pénz jut ajándékra. A különböző hitelintézetek viszont készséggel egészítik a ki egy-egy család megcsappant keretét.

Slágertermékek

A karácsonyi ajándékok listáját a kozmetikumok vezetik, utána ruházatra, könyvre, gyermekjátékokra, CD-re, DVD-re költünk szívesen. Az elektronikai kütyük piacán a mobiltelefonok, LCD és plazma tévék, és egyéb apróbb kütyük viszik a prímet. Érdemes odafigyelni a különböző termékek minőségére, az olcsóbb nem feltétlenül rossz, a drága nem feltétlenül jó.

Idén hamarabb elkezdődött a vásárlási láz, sokan már november közepén beszerezték az ajándékokat. A H1N1-től való félelem is közrejátszott az előrehozott vásárlásokban, sokan ugyanis így próbálták elkerülni a nagy tömegeket. Érdekes adat, hogy a férfiak most is utolsó pillanatra hagyják az ajándékok beszerzését.

Na és mi lesz a nagymamával?

Hiába is akarnánk menekülni az egész elől, nem lehet. Mindenhonnan ömlik ránk a mesterséges karácsonyi hangulat generálás, így az is vásárol majd, aki nem akar. Lehet álszenteskedni, hogy aztán én nem, és nézd, a szomszédnak kopik fel az álla mégis megvette a hiperszuper mosógépet, nem ítélhetünk el senkit azért, amiért ő így éli meg a Karácsonyt. Lehet, hogy így engedi ki az év közben felgyülemlett feszültséget és ez jelent értéket neki. Valakinek meg az, hogy a család, együtt ünnepel a fa körül, és „csak” finom falatokkal jutalmazzák meg magukat. Bár bizonyított tény, hogy Karácsonykor egymás idegeire mennek a családtagok, idén próbáljuk meg más szemszögből nézni a dolgokat, jókat derülni a felmerülő helyzeteken és nem szobabútorként kezelni a nagymamát.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.