"A Jobbik be fog kerülni a parlamentbe"
Kövér László: "satuba fogják" a Fideszt a következő országgyűlésben
Kövér László szerint a következő országgyűlésben az MSZP és a Jobbik "két tűz közé, a satu két pofája közé" szorítja a Fideszt; a politikus erről a párt és a Kisgazda Polgári Egyesület (KPE) közös fórumán beszélt szombaton Szekszárdon.
2009.11.07 16:14MTI"A Jobbik be fog kerülni a parlamentbe, de remélem szóba sem kerül az, hogy a kormányzáshoz szükséges legyen az ő támogatásuk" - mondta a Fidesz választmányi elnöke Hozzátette: azt is nagyon reméli, hogy kétharmados döntésekhez nem lesz szükség a Jobbik támogatására, ennek azonban, mint megjegyezte, matematikai valószínűsége meglehetősen csekély. Kövér László a jobboldali párt kapcsán hangoztatta: ha nemzetpolitikai kérdésben a Jobbik offenzív lesz, akkor annak diplomáciai megvédése szinte reménytelen.
"A Jobbik egy szélsőjobboldali pártnak van feltüntetve; ha ők nyújtják be a külhoni magyarok állampolgárságáról szóló törvényjavaslatot, amit nyilvánvalóan el kell, hogy fogadjunk, akkor a támadási felület sokszorosa lesz annak, mintha ezt mi tennénk meg" - mondta a választmányi elnök. Hozzátette: a MIÉP 1998 és 2002 között a parlamentben tisztességes ellenzéki párt volt a Fidesz szempontjából, nem licitált rá arra, amit nemzetpolitikai, szociális kérdésekben a kormány tenni tudott, ezt a luxust a Jobbik nem fogja megtenni.
Kövér László szerint a szocialisták stratégiája a majdani mielőbbi visszatérésre irányul. Szavai szerint ennek része, hogy "úgy viselkednek, mint egy idegen megszálló hatalom visszavonulás közben: amit lehet, elrabolnak, ahová lehet, saját embereiket, ügynökeiket ültetik 6, 8, 10 éves megbízásokkal, hogy jelentős kártérítéseket kelljen fizetnünk." Hangsúlyozta, hogy a Fidesznek minden szavazatra, minden mandátumra szükség van a kétharmados többséghez, hogy alapvető kérdések megoldásához is hozzákezdjen, és fel tudja függeszteni azok mentelmi jogát, akik felelősek azért, hogy idejutottunk.
A felelősség megállapításáról a fideszes politikus azt mondta: a következő kormány dolga felderíteni azokat a "tolvajlásokat, szándékos kártételeket, amelyeket ezek elkövettek az elmúlt években", és az információkat átadni a hatóságoknak. A választmányi elnök értékelése szerint az ország nem csupán minden tekintetben katasztrofális helyzetben van, hanem a lét-nemlét határára jutott.
A következő kormány dolga kivezetni a válságból Magyarországot, és visszavezetni 2002-ig, ameddig a kormányok - bizonyos értelemben a Horn-kormányt is ideértve - konzekvensen törekedtek egy olyan polgári társadalom megteremtésére, amely európai minőségű életet tud biztosítani a következő generációknak - hangoztatta Kövér László.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:27 Vlagyimir Putyin felvette a kapcsolatot az ügyvezető iráni elnökkel
- 9:21 Orosz hírszerzés: a Nyugatot nyugtalanítja az ukrán vezetés hanyatló népszerűsége
- 8:59 Cannes - Kevin Costner is saját vagyonából finanszírozta új westernfilmjét
- 8:58 Hat magyar első hely a kick-boxolók isztambuli világkupáján
- 7:57 Josep Borrell: az Unió részvétét fejezi az iráni helikopter-baleset áldozatainak
- 6:40 Először bocsátottak fel 5G-műholdakat Oroszországban
- 5:38 Mahosz-szóvivő: vélhetően nagy sebességgel ütközött a motorcsónak
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06