Botrányos jelenetek és dulakodás Debrecen főterén
Rendőrök igazoltattak gárda-egyenruhásokatt a Jobbik debreceni megemlékezése után
Botrányos jelenetek, dulakodás helyszíne volt Debrecen főtere csütörtök este, amikor a Jobbik és a magukat az új magyar gárda tagjainak nevezők október 23-ai megemlékezése után rendőrök igazoltatták a gárda egyenruhás tagjait - tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.
2009.10.22 19:55MTIMiután a rendezvény a Szózat és a Székely himnusz eléneklésével befejeződött, rendőrök vették körül a Kossuth- szobor előtt felsorakozott gárdistákat, elzárva őket a mintegy 200-300 civil résztvevőtől. A téren lévők indulatosan szidalmazták, hazaárulózták a sorfalat álló, illetve az igazoltató rendőröket, s kifogásolták, hogy mellényüktől nem látszik az azonosító számuk.
Az igazoltatott gárdisták között volt az úgynevezett új magyar gárda mozgalom országos főkapitánya és hajdú-bihari kapitánya is. Az egyik gárdatag a rendőri intézkedés közben igazoltatta a helyszínen civil ruhában jelenlevő rendőrkapitányt, akinek a felmutatott igazolványát le is fényképezte. Komolyabb dulakodás egy ízben alakult ki, amikor a rendőrök kiemeltek a gárdisták közül egy tagot.
A két rendőrre - akik elvitték a helyszínről a őt - rácsimpaszkodott egy idős asszony, és szidalmazta az intézkedőket. Az asszony később rosszul lett, mentőt hívtak hozzá, de rövid kezelés után elengedték. A tömeg ovációval fogadta az egyik helyi szónok közlését, miszerint "a rend a rendőrség megérkezéséig tartott", s feljelentést tesznek az intézkedő rendőrök ellen. Uzonyi Attila rendőr alezredes, debreceni rendőrkapitány az MTI érdeklődésére csupán annyit mondott: történt előállítás, a részleteket később közlik.
Az igazoltatás után a rendőrök elvonultak, jelenleg a Nagytemplom melletti területen várakoznak. Többen még a téren vannak, értékelik a történteket. Az immár 1131 napja minden este kormányellenes tüntetést tartó debreceni Kossuth térieknek 22 óráig van területfoglalási engedélyük a helyszínre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:27 Vlagyimir Putyin felvette a kapcsolatot az ügyvezető iráni elnökkel
- 9:21 Orosz hírszerzés: a Nyugatot nyugtalanítja az ukrán vezetés hanyatló népszerűsége
- 8:59 Cannes - Kevin Costner is saját vagyonából finanszírozta új westernfilmjét
- 8:58 Hat magyar első hely a kick-boxolók isztambuli világkupáján
- 7:57 Josep Borrell: az Unió részvétét fejezi az iráni helikopter-baleset áldozatainak
- 6:40 Először bocsátottak fel 5G-műholdakat Oroszországban
- 5:38 Mahosz-szóvivő: vélhetően nagy sebességgel ütközött a motorcsónak
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06