Írásos nyilatkozatot is tett a vezérigazgató

Meghallgatta Kocsist a BKV felügyelőbizottsága

A BKV felügyelőbizottsága (fb) hétfői ülésén meghallgatta Kocsis István vezérigazgatót, aki úgy nyilatkozott, hogy nem érintett a Magyar Villamos Művek (MVM) által kötött szerződésekben - mondta Székely Gábor, a testület elnöke az ülést követő sajtótájékoztatón, Budapesten.

2009.07.27 15:47MTI - Fotó: MTI

Kocsis István a bizottság nyilvánosságra hozott határozata szerint írásos nyilatkozatot tett arról is, hogy jelenleg semmilyen hatósági eljárásban nem érintett, és közhiteles dokumentumokkal bizonyította, hogy feleségének nincsen köze a Jadran nevű céghez - közölte a felügyelőbizottság vezetője. Vitézy Dávid, az fb Fidesz által delegált tagja az ülést követően azt mondta, még nem tudta átnézni azokat az iratokat, amelyeket Kocsis István átadott a bizottságnak.

Hozzátette: a városvezetőknek kell eldönteniük, hogy bíznak-e még a vezérigazgatóban. Kocsis István megerősítette, hogy több sajtóorgánumot is beperelt az üggyel kapcsolatban megjelent állítások kapcsán és további jogi lépéseket tervez. Az Index június 29-én írt arról, hogy Mrs. Istvan Kocsis a tulajdonosa a brit bejegyzésű, offshore hátterű Jadran Investments Limited cégnek, amely mintegy egymilliárd forintért adott bérbe egy horvátországi szállodát az MVM egyik leányvállalatának, de szerződésbontás után nem fizette vissza a bérleti díjat. A Jadran honlapja szerint a cég székhelye Észtországban van.

Az állami tulajdonú energetikai társaság április 9-én jelentette be: az MVM igazgatósága előző napi ülésén tudomásul vette és megerősítette a társaság felügyelőbizottságának április 6-i döntését, miszerint a korábbi vezetés idején kötött kétes ügyletek miatt a polgári peres, illetve fegyelmi eljárások mellett nyomozást is kezdeményez ismeretlen tettes ellen.

Akkor az Index emlékeztetett arra, hogy az MVM csoport tagvállalatainál és magánál az anyacégnél nagy értékű befektetési, tanácsadói és kölcsön tranzakciókat vizsgáltak. A hírportálnak az ügyben érdekelt offshore cégeket képviselő Szász András úgy érvelt: a magyar államot hosszú távon sok milliárd forint kár érte amiatt, hogy a 2008 nyarán történt vezetőváltás után az új menedzsment visszatáncolt a már előkészített befektetésektől.

Az internetes portál június 19-én közölte azt a jelentést, amelyet egy nemzetközi ügyvédi iroda készített az MVM adatszobájában fellelt adatok alapján. A vizsgált tranzakciók: a ciprusi bejegyzésű Aquifex Limitednél 6,35 millió euró befektetés, az olaszországi Decotra részére nyújtott 2 millió eurós kölcsön, az ibizai Puerto számára folyósított 460 ezer eurós előleg, az osztrák EPIC Financial Consulting 175 ezer eurós és további eurómilliókat kilátásba helyező tanácsadói szerződése, a horvátországi NIKER számára szállodabérletként átutalt 4,3 millió eurós kölcsön, az osztrák Meinl Bank 480 ezer eurós tanácsadási díja, a Kárpát Energo Zrt. által a luxemburgi Power Investments International II. cégnek adott 32,5 millió eurós kölcsön, a Kárpát Energo Power Investments II. részvényjegyzése.

A közlés szerint a magyarországi ügyek közül a következőket vizsgálták: a Kárpát Energo Zrt. által folyósított 12,3 millió eurós előleg, a Paksi Atomerőműnek a Villkesz Kft.-vel kötött 3,3 millió forint értékű beruházási szerződése, a Paksi Atomerőmű és az Esplanade Hungary Tanácsadó Kft. 40 millió forintos tanácsadói szerződése, a Nád MPS-H Kft. 23 milliárd forintos kártérítési követelése és a Paksi Atomerőmű által az Aquifex Limited részére kibocsátott váltó.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.