"A beruházást gyanús körülmények veszik körül"
Sukoró: vizsgálóbizottságot hozna létre a Fidesz
Vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezi a Fidesz a sukorói kaszinóberuházással kapcsolatos kormányzati tevékenység feltárására - jelentette be a párt helyettes szóvivője szerdán Budapesten.
2009.07.22 17:24MTIA beruházást gyanús körülmények veszik körül - fogalmazott sajtótájékoztatóján Cser-Palkovics András, hozzátéve: az ügy szereplői, a volt és a jelenlegi kormányfő, valamint a volt pénzügyminiszter, akik mind üzletemberként, mind pedig politikai szereplőként megjelennek. Mint kifejtette: tudni lehet, hogy a projektet a Gyurcsány-kormány minősítette nemzetgazdaságilag kiemelt beruházássá, Veres János volt pénzügyminiszter garantálta a működéshez szükséges minisztériumi engedély kiadásának zökkenőmentességét, Bajnai Gordon pedig - akkor még gazdasági miniszterként - a befektetővel való kapcsolattartásért volt felelős, és Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnöknek kellett jelentenie a kérdésben.
A bizottság felállítását kezdeményező indítványban az olvasható: a sukorói King,s City nevű projekt kiemelt nemzetgazdasági beruházássá történő minősítésének, illetve külföldi üzletemberek általi megszerzésének, valamint a jelentős értékű állami földterületek áron aluli értékesítésének tisztázatlan körülményei felvetik egy alapos vizsgálat elrendelésének szükségességét.
Cser-Palkovics András szerint a kormány az eddigi tevékenysége során legalább hét lépésben támogatta a Velencei-tó partjára tervezett beruházást. Ezek közül példaként említette, hogy Veres János előkészítette az új vagyontörvényt, amely lehetőséget ad a verseny nélküli földcserére. Megjegyezte, tudni lehet az is, hogy maga Bajnai Gordon javasolta a Fejér Megyei Közgyűlésnek: változtasson a szóban forgó ingatlan besorolásán, és tegye beépíthetővé a területet.
A Fidesz helyettes szóvivője hozzáfűzte: amit tudni lehet e projektről, az alapján semmi sem indokolja annak nemzetgazdaságilag kiemelt beruházássá történő nyilvánítást.
Korábbi sajtóértesülések szerint az amerikai, izraeli, német és magyar üzletemberekből álló befektetőcsoport terve alapján a Velencei-tónál lévő hetvenhektáros területen szállodák és éttermek épülnének, valamint élményfürdő, golfpálya, fedett sípálya, kaszinó, továbbá egy szórakoztató központ is helyet kapna.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
- 17:46 Öt lövés dördült - túlélheti-e a reményletet Robert Fico? - videó
- 16:24 Megszólalt Orbán Viktor a Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatban
- 15:39 Meglőtték Robert Ficót! - videók
- 14:18 Kreml: május 16-17-én tesz állami látogatást Kínában az orosz elnök
- 13:10 Forgalommal szemben hajtott egy kamionos az M30-ason
- 12:03 Huszonkét hajó semmisült meg egy tűzben Horvátországban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06