A legkommunikatívabb városaink
Városimázs toplista: Debrecen, Esztergom és Balatonfüred a nyertes
Immár második alkalommal készítette el a legjobban kommunikáló hazai városok listáját az Image Factory és az Observer Budapest Médiafigyelő. A három kategóriában kihirdetett eredmény szerint a megyei jogú városok között Debrecen, a nagyvárosok között Esztergom, a kisvárosok körében Balatonfüred imázsa volt a legvonzóbb az elmúlt évben.
2009.07.07 16:52ma.huA városimázs az a kép, amely az emberek fejében él egy-egy településsel kapcsolatban. Az a város rendelkezik jól felépített imázzsal, amely kitartó munkával eléri, hogy mindenkinek ugyanaz a néhány dolog jusson eszébe róla. Legjobb, ha ez akár egy jól megfogalmazott mondatba sűríthető. Ennek jelentőségét egyre több városvezető ismeri fel, és tudatos stratégia mentén menedzseli a település nyilvánosságbeli megjelenését. Az Image Factory és az Observer kutatásának az volt a célja, hogy felhívja a figyelmet a települések imázs-kommunikációjának fontosságára, és értékelje a legfrissebb eredményeket.
Megyei jogú városok
A 2008-as teljesítmény alapján a megyei jogú városok rangsorában Debrecen a tavalyi második helye után győzni tudott. Szeged második lett, míg az előző nyertes Miskolc harmadik helyezést ért el. Debrecen komoly erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy Magyarország második legnagyobb városaként tényleg a főváros versenytársaként, vagy akár ellenpólusaként jelenjen meg a nyilvánosságban. Ennek köszönhetően Debrecen a vizsgált időszak során végig előtérben volt: kulturális programok, népszerű tömegrendezvények és sportprogramok kimeríthetetlen tárházát nyújtja egész évben, ügyelve arra, hogy ezek kommunikációja sem maradjon el.
A szegedi híreknek mind megjelenésszáma, mind minősége közel azonos Debrecenével, második helyét elsősorban a vizsgált időszakban működő – azóta korszerűsített – honlapja hiányosságainak, részben az országos nyilvánosság számára kevésbé látványos városvezetői imázsnak köszönheti.
Az egy évvel korábban győztes Miskolc idén is erős médiajelenlétet tudott kiharcolni magának: a magas színvonalú kulturális programokról szóló hírek mellett azonban idén a város negatív hirekből is annyit generált, ami csökkentette a település vonzerejét.
Nagyvárosok
A nagyvárosok versenyét Esztergom nyerte meg Gyula és Szentendre előtt. Esztergomról a hasonló méretű városokhoz képest jóval több hír jelent meg az országos médiában. A városban zajló intenzív és sokszínű kulturális életről, a gazdasági lehetőségekről és a vezetés több nagy horderejű döntéséről részletesen beszámoltak a különböző sajtóorgánumok.
Gyula egy a turizmusáról híres városhoz híven főként kulturális programjai révén került az országos média érdeklődési körébe. Emellett a vizsgált időszakban a sajtó intenzíven foglalkozott a városban megvalósuló fejlesztésekkel: a téma megjelenésszámát tekintve kiemelkedett a többi város közül.
Szentendre jól használja ki gazdag kulturális és történelmi hagyományait, emellett néhány nagyberuházást tárgyaló híradás sikerrel hívta fel a város élénk gazdasági életére is a figyelmet.
Kisvárosok
A kisvárosok listáján Balatonfüred lett az első, megismételve tavalyi eredményét. A balatoni várost Paks és Sárvár követi. Balatonfüred kiemelkedő programjai egész nyáron kiemelkedő médiafigyelmet hoztak a városnak.
Paks előkelő helyezését elsősorban az atomerőmű nyújtotta egyedi lehetőségeknek köszönheti.
Sárvárral kapcsolatban átlagos mennyiségű hír jelent meg, azonban a gyógyfürdővel szinte mindegyik sajtóorgánum foglalkozott. A fejlesztésekről folyamatosan beszámolt a média, több esetben kimondottan kedvcsináló írások jelentek meg a gyógyfürdőről.
Külön díjazták a honlapokat is
Kutatásunkban ismét hangsúlyos szerepet kapott a települések honlapjainak vizsgálata. A városi portál kiváló és költséghatékony eszköz az érdeklődők naprakész tájékoztasára, emellett könnyen képes kedvező képet sugallni a városról.
A tavalyi kutatáshoz képest a honlapok használhatósága, az elérhető szolgáltatások és információk köre komoly javulást mutatott, de a design minődésége és ötletessége sokak számára továbbra sem elsődleges. A legmagasabb pontszámot Pilisvörösvár ízléses és korszerű portálja érte el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:18 Kreml: május 16-17-én tesz állami látogatást Kínában az orosz elnök
- 13:10 Forgalommal szemben hajtott egy kamionos az M30-ason
- 12:03 Huszonkét hajó semmisült meg egy tűzben Horvátországban
- 11:13 Tűz egy hajdúhadházi iskolában
- 10:23 Anya és gyermeke elgázolása miatt ítéltek el egy idős férfit Hajdú-Biharban
- 10:10 Megtámadtak egy rabszállító furgont Franciaországban - halottak
- 9:57 Varga Mihály: Magyarország nem fogadja el a migránskvótákat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06