Cél az önbecsülés visszaszerzése
Orbán Viktor: az összenövés korszaka kezdődik
Az elválasztottság és a megosztottság, a határokkal szétszabdaltság korszaka után megnyitjuk az összenövés korszakát - jelentette ki Orbán Viktor csütörtök este Esztergomban, a schengeni határnyitás alkalmából rendezett ünnepségen,csaknem négyszáz ember előtt.
2007.12.20 19:52MTI"Ma lezárunk egy korszakot, mely 87 éve kezdődött, amikor a magyar embert a magyar embertől fizikai határok választották el (...) holnap reggel Magyarországot erősebb országnak, a magyar nemzetet erősebb nemzetnek érezhetjük, mint ma este" - tette hozzá a Fidesz elnöke.
A politikus rámutatott, míg 1989-ben a nyugati határ fejezte ki a történelmi pillanat lényegét, ma nem Hegyeshalomban, hanem itt történik a lényeg, megszűnik mintegy 700 kilométer, magyart magyartól elválasztó határ.
A politikus kiemelte, a politikai osztály évek óta tudja, hogy eljön az a pillanat, amikor Esztergomban örülni fogunk, azonban a Délvidéken és Kárpátalján holnaptól a magyar közösség tagjai között a tegnapinál magasabb határok emelkednek. Számukra a kettős állampolgárság lenne a megoldás, ehhez azonban hiányzott a vezető politikai elit elszántsága.
"A magyarság akkor lesz képes betölteni a küldetését, és megteremteni az igazi magyar minőségű életet a Kárpát-medencében, ha visszaszerezzük az anyaországi és a határon túli magyarok önbecsülését" - jelentette ki Orbán Viktor.
Az ünnepségen felszólalt Csáky Pál, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja elnöke is, aki családi példákon mutatta be a schengeni határnyitás történelmi jelentőségét.
Az ünnepélyes megnyitó után utcabál kezdődött Esztergomban. A délvidéki magyarokért mécseseket helyeztek a Dunára a Mária-Valéria híd lábánál. Éjfélkor beütik az utolsó pecsétet az átkelők útlevelébe, és körjáratok indulnak Párkány és Esztergom között, a párkányi kocsmák pedig Becherovka- és sörakciót tartanak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:02 Újabb műtéten esett át Robert Fico, állapota továbbra is súlyos
- 10:59 Moszkva kiutasítja a brit katonai attasét
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06