Az adó- és a nyugdíjtörvényről dönt a Ház

Fidesz: legyen név szerinti szavazás a 13. havi nyugdíj elvételéről!

Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslat szerint az általános forgalmi adó (áfa) felső kulcsa 20 százalékról 25 százalékra emelkedik július 1-jétől.

2009.05.11 11:00MTI

Bevezetnek egy középső kedvezményes, 18 százalékos kulcsot is, amely a tejre, tejtermékekre, kenyérre, pékárukra, illetve a távhőszolgáltatásra lesz érvényes, de az utóbbi esetében csak augusztus 1-jétől vezetik be. 

A gyógyszerekre, könyvekre, napilapokra vonatkozó 5 százalékos, kedvezményes kulcs megmarad. A személyi jövedelemadó (szja) alsó sávhatára - a 18 és 36 százalékos adókulcs megmaradása mellett - a korábbi elképzeléseknek megfelelően január 1-jéig visszamenőleg 1,7 millióról 1,9 millió forintra emelkedik. 

A munkáltatói járulék a korábbi terveknek megfelelően július 1-jétől a minimálbér kétszereséig 5 százalékponttal, 32-ről 27 százalékra csökken. 

Határoznak a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló jogszabály módosításáról is, miszerint július 1-től megszűnik a 13. havi nyugdíj, ennek második, novemberben esedékes részletét idén már nem folyósítják. 

A módosító csomag szerint a 13. havi nyugdíj helyett nyugdíjprémiumot vezetnek be, változnak a nyugdíjindexálás, vagyis az évenkénti nyugdíjemelés szabályai is. Az előterjesztés szerint az 1952 után születettek esetében évente hat hónappal emelkedik a nyugdíjkorhatár, a jelenlegi 62-ről 65 évre.

Fidesz: legyen név szerinti szavazás a 13. havi nyugdíj elvételéről!

Név szerinti szavazást kezdeményez a Fidesz hétfőn az Országgyűlésben a 13. havi nyugdíj elvételéről - jelentette be Soltész Miklós, a Fidesz és a KDNP népjóléti kabinetvezetője hétfői sajtótájékoztatóján. 

A politikus szerint a 13. havi nyugdíj elvételével átlagosan 8 százalékkal csökkennek a nyugdíjak, ami óriási gondot jelent az idős embereknek. Soltész Miklós hangsúlyozta: Bajnai Gordon miniszterelnöknek semmilyen erkölcsi és társadalmi felhatalmazása nincsen arra, hogy elvegye a nyugdíjasok pénzét.

Szanyi Tibor feltétellel szavazza meg az áfatörvényt

Szanyi Tibor, az MSZP fenntartható fejlődés munkacsoportjának vezetője az áfa általános kulcsának emelését csak akkor támogatja, ha bizonyos alapvető élelmiszerek, a nagy élőmunka-tartalmú szolgáltatások, a megújuló energiaforrások használata, illetve a távhőszolgáltatás a mai húsz százaléknál alacsonyabb, kedvezményesebb kulcs alá kerül majd - írja hétfői számában a Népszabadság. 

A nagy élőmunka-tartalmú szolgáltatásokhoz sorolták az építőipart, a vendéglátást és a turizmust. A lap úgy tudja, hogy bár nincs veszélyben a szocialista frakcióegység, az MSZP képviselőcsoportja továbbra is határozott és egységes a válságkezelő program támogatásában, igaz, számos képviselő csak záradékokkal írta alá a kormányfő által előzetesen kért politikai támogató nyilatkozatot.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.