Az ítélőtábla döntött
Csurka István nem elnöke a MIÉP-nek
Csurka István nem elnöke a MIÉP-nek a Fővárosi Ítélőtábla csütörtöki jogerős döntése szerint, amellyel helybenhagyta azt az ítéletet, amely megsemmisítette a 2008 januárjában, a párt országos tisztújító gyűlésén és elnökségi ülésén hozott határozatokat.
2009.04.30 13:19MTIA felperesek, Zsinka László, a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) fővárosi frakcióvezetője és társai szerint a 2008. január 22-i elnökségi ülésén szabálytalanul hívtak vissza 44 küldöttet. A visszahívás oka a felperes szerint nem derült ki, jogorvoslati lehetőséget nem biztosítottak, az eljárás az alapszabályba ütközik, és visszahívásuk nem lehetséges.
Az ezek után megtartott országos gyűlés összehívása tehát szerintük nem volt szabályszerű. Az alperes a kereset elutasítását kérte, egyebek mellett arra hivatkozott, hogy a felperesek nem tagjai a pártnak, illetőleg nem bizonyították, hogy a pártba történt felvételük az alapszabály szerint történt és így a párt tagjai-e.
A Fővárosi Bíróság 2008. december 8-ai ítéletében, a felperes kérését jogosnak tartva, megsemmisítette az üléseken hozott határozatokat. A Fővárosi Ítélőtábla csütörtöki jogerős döntésével ezt az ítéletet hagyta helyben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 OKF: a Könyves Kálmán körút és a Kőbányai úti kereszteződésnél 70-80 centiméter magasan hömpölygött a víz az aluljáróban
- 7:10 A West Ham United 58 év után nyert európai trófeát
- 6:30 Úszó vb - Huszonnyolc magyar indul Fukuokában
- 5:30 Visa: a külföldre utazó magyarok 83 százaléka bankkártyával fizet
- 4:30 Közlekedési államtitkár: közel 32 milliárd forintot fordítottak a hazai közúthálózat megújítására
- 3:30 Túri Anikó: a lakosság szinte teljes egészében felhasználta a SZÉP-kártyákon lévő 'alvópénzeket'
- 2:30 BKK: a Hősök tere környékén is korszerűbbé vált az utastájékoztatás
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06