Gyurcsány taktikázik?
Titkos forgatókönyvet ötlöttek ki a szocialisták Bajnai Gordon jelölésére?
Gyurcsány Ferencnek van egy titkos forgatókönyve, amelynek célja, hogy Bajnai Gordon legyen a miniszterelnök - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek egy az MSZP felső vezetéséhez közel álló informátor.
2009.03.28 07:59Magyar NemzetA Magyar Nemzet szombati számában megjelent cikk szerint állítólag az elnökség több tagja is ezt valószínűsíti, miután a héten sorra kiszivárogtak a párt miniszterelnök-jelöltjeinek nevei, akiknek esélyei gyakorlatilag már ekkor lenullázódtak.
A lap úgy tudja, hogy a pártelnök terve éppen az volt, hogy a lehetséges jelöltek vérezzenek el. A Magyar Nemzet információi szerint Bajnai Gordon gazdasági miniszterrel az a probléma, hogy a tagság, az MSZP-frakció, de az elnökség körében sem örvend túl nagy népszerűségnek, sőt inkább elutasítják a politikust.
Ennek ellenére a lap forrása úgy vélte, Gyurcsány Ferenc bízik abban, hogy keresztülviheti állítólagos elképzelését, a párt ugyanis - hasonlóan az SZDSZ-hez - szeretné elkerülni, hogy előre hozott választások legyenek.
Kapcsolódó írások:
- Gyurcsány durva fidesz-befolyást fogott a bíróságokra!
- Pártonkívüli jelöltet javasolt Gyurcsány az elnökségnek!
- Sme: Az új jelölt pont olyan helyzetben, mint a "csaló Gyurcsány"
- Lécci, valaki legyen miniszterelnök! - Már csak az Expresszben nem adott fel hirdetést Gyurcsány
- Navracsics: "Gyurcsány egy bukott politikus"
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06