A Fidesz az ország régi pozícióját célozza meg
Orbán szerint "a munkát úgy lenézni, ahogy azt az elmúlt húsz évben tettük, nem lett volna szabad"
Magyarországnak nem válságkezelésre, hanem teljes megújulásra van szüksége - jelentette ki Orbán Viktor Pécsett pénteken.
2009.03.27 19:23MTI"A világ nem egyszerűen válságon megy keresztül, hanem lezár egy korszakot. Mi egy más, újjászülető világot látunk majd magunk előtt, ezért Magyarországnak most nem válságkezeléssel, hanem az új világ megértésével, a rá való felkészüléssel kell foglalkoznia" - mondta a Fidesz elnöke európai parlamenti választásokra készülő pártjának A vidék Európája című kampányrendezvényén.
A volt kormányfő egy belvárosi hotel zsúfolásig megtelt konferenciatermében, mintegy négyszáz ember előtt úgy fogalmazott: a puszta válságkezelés zsákutca, mert ugyanazok próbálkoznak vele, akik a válságot előidézték, ugyanazzal, ami előidézte, s ugyanazt az elkorhadt rendszert akarják újraépíteni, amely felmondta a szolgálatot. Megítélése szerint ehelyett inkább új építőkre, új eszközökre, új épületekre van szükség.
Orbán Viktor a megújítás programjáról szólva kiemelte: Magyarországnak meglévő saját erőforrásaira, a földre, a vízre, a geopolitikai elhelyezkedésére, az itt élők tudására, kreativitására kell alapoznia jövőjét. Az államnak is meg kell újulnia, kisebb, de erősebb legyen, erejét pedig a társadalom felhatalmazásából és a megfelelő állami vagyonból merítse. A Fidesz elnöke fontosnak nevezte a munka becsületének, értékének visszaállítását is.
Megítélése szerint "a munkát úgy lenézni, ahogy azt az elmúlt húsz évben tettük, nem lett volna szabad". "Ma a tisztességes, dolgozó embereknek nincsen becsülete. A média nem róluk szól, a hírek nem róluk szólnak, már mindenkiről, csak a tisztességes, gyermeket nevelő dolgozó családokról alig esik szó" - jegyezte meg.
Hozzátette: "ha nem leszünk képesek a munkát, a személyes erőfeszítést ismét elismerni, semmilyen kormányprogram nem tud kivezetni bennünket a mostani helyzetből".
Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy az ország gazdasági egyensúlyának érdekében szükséges a szociális, társadalmi egyensúly fenntartása, a szegények helyzetének javítása, a munkaerőpiacra való visszajutás lehetőségének megteremtése. A volt miniszterelnök célként fogalmazta meg, hogy Magyarország szerezze vissza a régióban korábban betöltött vezető pozícióit, az együttműködést kínálja szomszédainak, s közösen munkálkodjon például vasúti, vagy autópálya-építési programokon.
A Fidesz elnöke a május 10-én esedékes pécsi polgármester-választással kapcsolatban megjegyezte, hogy a városban tett látogatása során szerzett tapasztalatai alapján a baranyai megyeszékhely rendezetlen, és "gazdáért kiált". "Itt az idő, hogy megszűnjön az átmeneti állapot, melyben most a város van, és megbízható ember kerüljön Pécs élére" - mondta, majd Páva Zsoltot, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltjét ajánlotta a hallgatóság figyelmébe.
Kapcsolódó írások:
- Orbán: "az esküszegés ma bevett gyakorlat"
- Sme: Az új jelölt pont olyan helyzetben, mint a "csaló Gyurcsány"
- Gyurcsány nagyon megijedt Orbántól
- Orbán: az EU már a válságkezelés utáni építésen dolgozik
- Dávid Ibolya durván kiakadt Orbán kijelentésén
- Orbán: bohócmutatványok az MDF-től
- Orbán szerint az MSZP is megnyerheti a 2010-es választást
- MSZP: Orbánnak éjjel-nappal a hatalom megszerzésén jár az esze
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06