Beruházás
Elindulnak a TOP Plusz program fejlesztései Nagykanizsán
A kormánypárti és ellenzéki képviselők végül egyhangúan megszavazták az előterjesztést.
2024.04.29 18:16MTIHat nagyobb projekttel indulhatnak el Nagykanizsán a Település- és Területfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) első beruházásai, erről is döntött csütörtökön a város közgyűlése.
A város számára összesen 7,9 milliárd forintos keret áll rendelkezésre, az első hat projekttel több mint 1,6 milliárd forintot hív le a város - mondta Balogh László polgármester (Fidesz-KDNP) az önkormányzati ülésen tárgyalt előterjesztés alapján.
Fodor Csaba, a testületi többséget adó Éljen VárosuNk! Egyesület (ÉVE) frakcióvezetője hozzátette: a korábban elfogadott tervek szerint ebből az összegből elindulhat a város ipari parkjában az önkormányzat által építtetett ipari csarnok bővítése, a Tripammer és a Sugár utca felújítása, három háziorvosi rendelő korszerűsítése, valamint a Batthyány Lajos Gimnázium és a zeneiskola energiahatékonysági fejlesztése.
A kormánypárti és ellenzéki képviselők által végül egyhangúan megszavazott előterjesztésből kiderül: a 900 négyzetméteres iparicsarnok-bővítés 545 millió forintos költséggel jár, a Tripammer utca teljes hosszának korszerűsítése 316, a Sugár utca egy szakaszának felújítása pedig 193 millió forintot igényel. A város északi részén három háziorvosi rendelőt korszerűsítenek összesen 160 millió forintból, a Batthyány gimnázium részleges energiahatékonysági beruházásaira 236 milliót, a zeneiskola hasonló fejlesztési munkáira közel 176 millió forintot fordítanak Nagykanizsán.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:30 Szerbiában elfogtak egy férfit, aki az elnök megölésével fenyegetőzött
- 21:20 Agrometeorológia: enyhíti az aszályt a következő napok kiadós esőzése
- 21:01 Donald Tusk közzétette egy őt érintő, fenyegető poszt szövegét
- 20:55 Négy lövedék találta el a miniszterelnököt, még nincs túl az életveszélyen
- 20:49 Szijjártó: elementáris küzdelem várható a Magyarország által ellenzett NATO-s javaslat ügyében
- 20:49 Változékonnyá válik az időjárás a pünkösdi hosszú hétvégén
- 19:48 Voks 24 - Vitézy Dávid: a fővárosi állatvédelem kudarc
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06