Országgyűlés
Négynapos ülést tart a héten a parlament
A képviselők megemlékeznek a közelmúltban elhunyt Gyenesei István (független) és Lajtai István (MSZP) volt országgyűlési képviselőkről is.
2024.04.08 07:08MTINégynapos ülést tart a héten az Országgyűlés, amely hétfőn egyebek mellett a veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló javaslat bizottsági jelentésének vitáját is lefolytatja.
A parlamenti honlapon olvasható napirendi javaslat szerint az ülés 13 órakor kezdődik. A képviselők megemlékeznek a közelmúltban elhunyt Gyenesei István (független) és Lajtai István (MSZP) volt országgyűlési képviselőkről, majd a napirend előtti felszólalások következnek.
A napirend elfogadása után két és fél órán keresztül interpellációk és azonnali kérdések hangzanak el.
Ezt követően bizottsági jelentések vitái következnek: a képviselők tárgyalják a szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról és kezeléséről szóló 2022-es törvény módosítását, amely az orosz-ukrán háború miatt kihirdetett veszélyhelyzetet november 19-ig hosszabbítaná meg.
Lefolytatják a Nemzeti Földalap hatékonyabb kezeléséhez szükséges egyes törvények módosításáról szóló javaslat bizottsági jelentésének vitáját is. Az agrárminiszter javaslata értelmében május végével megszűnik a Nemzeti Földügyi Központ. Feladatait részben az agrártárca, részben az államkincstár veszi át.
Emellett tárgyalnak a polgári veszélyhelyzetek terén folytatott magyar-török együttműködésről szóló megállapodásról, a pénzügyi közvetítő rendszert érintő törvények jogharmonizációs célú módosításáról, a kriptoeszközök piacáról szóló javaslatról, és az egyes gazdasági és vagyongazdálkodási tárgyú törvények módosításáról is.
Tárgyalják továbbá az európai hagyományos fegyveres erőkről szóló szerződés és kiegészítő dokumentumai felfüggesztéséről szóló javaslatot. A megállapodást 2007-ben Oroszország felfüggesztette, majd tavaly nyáron fel is mondta, erre válaszul 12 NATO-tagállam is felfüggesztette a megállapodást, Magyarországgal együtt további tíz pedig e lépés megtételére készül.
Az ülésnapot napirend utáni felszólalások zárják.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06