Természetvédelem
Másfél tonna hulladékot gyűjtöttek össze a Tisza árteréből
A környezetvédők idén a folyó tiszaszalkai kanyarulatában lévő ártéri erdőben gyűjtötték a szemetet két napig.
2024.03.08 10:08MTIMásfél tonna hulladéktól tisztították meg a Tisza árterét a hagyományos tavaszi folyótakarítási akciójuk során a PET Kupa Egyesület csapattagjai Vásárosnamény közelében - közölte az egyesület pénteken az MTI-vel.
A környezetvédők idén a folyó tiszaszalkai kanyarulatában lévő ártéri erdőben gyűjtötték a szemetet két napig, kutatási céllal pedig egy körülhatárolt mintaterület szennyezettségét is felmérték, ahol harmincöt kategóriába sorolva történt meg a folyami hulladékok összegyűjtése - olvasható a közleményben.
A negyedik alkalommal megszervezett, az Energiaügyi Minisztérium támogatásával megvalósult folyótisztító akcióban évenként mintegy egy tonnányi szennyező anyagot gyűjtöttek össze a területről, idén azonban rekord mennyiségű, 1,5 tonna hulladéktól szabadították meg a kanyarulat egy folyamkilométeres szakaszát, néhol a folyótól több mint száz méter távolságra is.
Az összegyűjtött szemét csaknem kilencven százaléka PET-palack, de a területen hatvan kilogramm üveget is találtak az önkéntesek. Az újrahasznosítható hulladékot bebálázták, az olajjal, festékkel, vagy más anyaggal szennyezett hulladékok kommunális zsákokba kerültek.
A közlemény szerint a 2018-ban kutatási céllal létrehozott, 250 négyzetméteres mintaterületen hat éve több mint háromezer darab hulladékot találtak az önkéntesek; ezek legnagyobb arányban fél literesnél nagyobb űrtartalmú PET-palackok és kisebb méretű polisztirol darabok voltak. Idén 722 darab szemetet találtak a mintaterületen, ezek nagyobb része már polisztirol volt, a palackokból most kevesebb feküdt a kijelölt, Natura 2000-es besorolású, ártéri természetvédelmi területen.
A PET Kupa Egyesület a kutatási program folytatását tervezi, így néhány év múlva konkrét következtetéseket lehet majd levonni az ártéri terület szennyeződésének mechanizmusáról és összefüggéseiről - közölték.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


