Bűncselekmény
Házkutatást tart a rendőrség az újbudai önkormányzatnál
A nyomozás azt hivatott kideríteni, érkeztek-e olyan panaszlevelek, amelyek a Gazdagréti Szivárvány Óvoda egyik volt alkalmazottjával szemben zajló jelenlegi eljáráshoz köthetők.
2024.03.07 17:02MTIHázkutatást tart a Budapesti Rendőr-főkapitányság Újbuda Önkormányzatánál, a nyomozás azt hivatott kideríteni, érkeztek-e olyan panaszlevelek, amelyek a Gazdagréti Szivárvány Óvoda egyik volt alkalmazottjával szemben zajló jelenlegi eljáráshoz köthetők - közölte a XI. kerületi önkormányzat az MTI-vel csütörtök délután.
Az önkormányzatnál a BRFK nyomozó főosztályának gyermek- és ifjúságvédelmi osztálya tart házkutatást.
Közölték azt is, hogy a rendőrség számítógépeket és adathordozókat foglalt le.
Kiemelték: Újbuda Önkormányzata mindenben együttműködik a nyomozóhatóságokkal, és továbbra is biztosítja a transzparens tájékoztatást.
Sajtóinformációk szerint szexuális kényszerítés miatt folyik nyomozás egy újbudai óvodában pedagógiai asszisztensként alkalmazott férfi ellen, akit letartóztatott a bíróság. A Fővárosi Törvényszék szóvivője szombaton közölte, hogy a gyanúsítottat az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe vitték.
Az önkormányzat szerdán tudatta: a Gazdagréti Szivárvány Óvodában történtek felderítése érdekében vizsgálóbiztos kinevezéséről döntött az önkormányzat képviselő-testülete, amely az eljárás idejére az óvoda vezetőjét felfüggesztette a munkavégzés alól.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


