Kormány
A nemzeti együttműködés erősítésére írt ki pályázatokat a Miniszterelnökség
Az Együttműködő Nemzet Program lényege, hogy olyan hálózatokat hozzanak létre, amelyek a nemzet "idegrendszerét" alkotják.
2024.03.05 23:30MTIAz idei esztendő az együttműködő nemzet éve, ennek jegyében 3 milliárd forint értékben írt ki pályázatokat Kárpát-medencei és a diaszpórában tevékenykedő szervezetek számára a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkársága - közölte az államtitkárság vezetője az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.
Potápi Árpád János hozzátette, a harmadik pályázat forrásait magyarországi önkormányzatok vehetik igénybe a külhoni testvérkapcsolatok erősítésére.
A pályázatokat április 3-ig nyújthatják be a szervezetek, és március 15-én indulhat az elnyert források nyomán a programok megvalósítása - ismertette.
Felidézte: a 2010-ben létrejött államtitkárság célja, hogy békés eszközökkel egyesítse a nemzetet a Kárpát-medencében, és megszólítsa a világ különböző pontjain élő diaszpórát.
Ezeket a célokat szolgálják a most megjelenő pályázatok is. A határon túli Kárpát-medencei civil szervezetek maximum 2 millió forintra pályázhatnak a többi között oktatási, nevelési, sportprogramok, egészség- és közösségmegőrző programok megvalósítására.
Ugyancsak legfeljebb kétmillió forintra pályázhatnak a magyar önkormányzatok a testvérkapcsolatok erősítésére. A diaszpóraszervezeteknek ugyanakkor maximum 5 millió forint áll a rendelkezésére, mert egy-egy úgynevezett magyar hétvégének a megrendezése, ami hétvégi magyar iskolát is jelent a gyerekek számára, magasabb költségigényű - mondta el Potápi Árpád János.
Az államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában úgy vélekedett, hogy az elmúlt esztendők eredményeinek is köszönhetően mára egységes Kárpát-medencéről beszélhetünk, ha oktatásra, kultúrára, sportra, civil szervezetek működésére gondolunk. Ezt szolgálja a 2024-re meghirdetett Együttműködő Nemzet Program is, aminek az a lényege, hogy olyan hálózatokat hozzanak létre, amelyek a nemzet "idegrendszerét" alkotják.
Ezt szeretnék erősíteni a pályázati rendszerrel, amelyben minden olyan program megvalósításával jelentkezhetnek a civil szervezetek és önkormányzatok, amelyek az identitástudat erősítését szolgálják - mondta Potápi Árpád János.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


