Belpolitika

Jobbik-Konzervatívok: legyen közvetlen államfőválasztás!

A párt egy évvel korábban már kísérletet tett az államfőválasztás módjának megváltoztatására.

2024.02.12 06:10MTI

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezi a közvetlen köztársaságielnök-választás bevezetése érdekében a Jobbik-Konzervatívok - jelentette be Brenner Koloman, a párt főpolgármester-jelöltje vasárnap sajtótájékoztatón, Budapesten.

Az ellenzéki párt országgyűlési képviselője emlékeztetett arra, hogy egy évvel korábban már kísérletet tett az államfőválasztás módjának megváltoztatására; a Jobbik-Konzervatívok frakciója nevében akkor egyszer már benyújtotta ezt a javaslatot, de a kormánypárti többség leszavazta.

"Milyen jó lett volna most is, ebben a kegyelmi kérvényes botrányban, ha nem a Fidesz kétharmada választotta volna meg Novák Katalint, hanem a magyar polgárok" - fogalmazott Brenner Koloman, aki hozzátette: várják mindenkinek a támogatását, mert fontos volna, hogy az országnak olyan köztársasági elnöke legyen, aki valóban megtestesíti a nemzet egységét.

Potocskáné Kőrösi Anita, a Jobbik-Konzervatívok elnökhelyettese elmondta, hogy pártjuk messzemenőkig elutasítja a pedofília minden formáját, az abban érintetteknek kegyelem nem járhat.

Ezért üdvözlik Novák Katalin államfőnek és Varga Juditnak, a Fidesz országgyűlési képviselőjének lemondásról szóló döntését - jelezte.

Hozzátette ugyanakkor, hogy szerintük "ez még korántsem elég: az igazi felelősöknek számolniuk kell nemcsak a lelkiismeretükkel, hanem ki kell állniuk a magyar emberek elé, és elmondaniuk, hogy mi volt az indoka, hogy K. Endre kegyelmet kapott".

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.