Gyilkosság
Emberölés miatt fegyházbüntetésre ítélték a kisgyermekét halálra éheztető csepregi házaspárt
Egyikük sem bocsátható feltételesen szabadságra.
2024.02.09 16:21MTIEmberölés bűntettében és négy kiskorú gyermek veszélyeztetésében mondta ki bűnösnek a Szombathelyi Törvényszék pénteken első fokon azt a csepregi házaspárt, amely halálra éheztette két és fél éves kisfiát, és nemtörődömségével a többi gyermekét is veszélyeztette.
Az anyát 18 év, az apát 16 év fegyházbüntetésre ítélte a bíróság, amely kimondta azt is: egyikük sem bocsátható feltételesen szabadságra.
Az ítélettel megvonták mindkét szülői felügyeleti jogait, továbbá véglegesen eltiltották őket minden olyan foglalkozástól, amelynek során 18 év alatti nevelését, felügyeletét, gyógykezelését végeznék.
A házaspár nem gondoskodott megfelelő módon a gyerekek ellátásáról és neveléséről, rendszeresen bezárták, órákra magukra hagyták őket, a súlyos testi fogyatékossággal született kisfiút pedig gyakran ütötték, a halála előtt pedig legalább négy hónapon keresztül éheztették.
A kisfiú csontra soványodott, izomzata szinte teljesen elsorvadt, és noha halálát közvetlenül egy bakteriális fertőzés, gennyes tüdőgyulladás okozta, az orvosszakértői szakvélemény szerint a folyamatos éheztetés miatti legyengült állapota is a halálához vezetett volna.
A bírósági tárgyalás során felmerült, vajon mennyire hibáztathatók a családdal kapcsolatba került szociális és egészségügyi szakemberek - védőnő, háziorvos, család- és gyermekvédelmi szolgálat - azért, mert nem vették észre, hogy a gyermekek veszélyben vannak.
Az ítéletben a törvényszéki bíró emlékeztetett arra, hogy a Covid-járvány idején a szakembereknek is kapcsolattartási nehézségeik voltak, illetve a szülők mindent megtettek azért, hogy mulasztásaik ne derüljenek ki: az elhanyagolt lakást kitakarították, a gyerekeket a látogatások előtt kimosdatták.
Az orvosszakértői vélemény szerint azonban a kisfiú halála előtt néhány héttel a szakembereknek már látniuk, tapasztalniuk kellett volna, hogy a két és fél éves kisfiú egészségileg milyen rossz állapotba került, a súlya 8 kilóra csökkent.
A törvényszék az ítéletben megállapította: a szülők fizikailag és érzelmileg is elhanyagolták a gyermeket, nem vitték orvoshoz, amikor bakteriális fertőzés miatt gennyes tüdőgyulladásban szenvedett, a kisfiú végletesen legyengült állapota hozzájárult a halálához.
A bíróság rámutatott: az emberölés bűncselekménye mulasztással is megvalósítható. Az ölési szándékot pedig alátámasztotta az anya korábbi vallomása, amelyben a vádlott kimondta: "elhatároztam, hogy nem törődöm vele, és tudtam, hogy ebbe bele fog halni" - idézte a pénteki tárgyaláson a bíró.
Az elsőfokú ítélet ellen az asszony és védője, valamint az apa és védője is a büntetés enyhítéséért fellebbezett. Az ügyész három nap gondolkodási időt tartott fenn az esetleges fellebbezés bejelentésére.
Az ítélet nem jogerős.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06