Kegyelmi ügy
A Novák Katalinnak tanácsokat adó Tomán Szabina azt üzeni, nem lesz cinkos
Újabb tanácsadó szólalt meg a kegyelmi ügyben.
2024.02.09 10:28ma.huTomán Szabina is megszólalt azzal kapcsolatban, hogy Novák Katalin kegyelmet adott K. Endrének, a bicskei gyermekotthon korábbi igazgatóhelyettesének. A bicskei intézmény igazgatója 2004 és 2016 között legalább tíz kiskorú fiút zaklatott, a helyettesét, K. Endrét pedig kényszerítés miatt ítélték több mint 3 év börtönre, mert megírt egy hamis vallomást az egyik gyerek nevében, amit a pedofil igazgató jelenlétében akart aláíratni vele - emlékeztet a 24.hu.
Tomán azt írta, hogy a köztársasági elnök néhány hónapja kérte fel arra, hogy csatlakozzon a tanácsadói testületéhez. "Vannak szívügyeim. Ilyen a női vállalkozók vagy a női munkavállalók segítése, helyzetük jobbá tétele. Ezzel kapcsolatban vagyok magam is kompetens. A köztársasági elnökasszony tanácsadójaként ezekben a kérdésekben nyilvánultam meg. Tettem ezt mindenféle térítés nélkül" - írta az üzletasszony a Facebook-oldalán pénteken, majd így folytatta: "A pedofília elítélése morális kötelesség. Ez számomra nem kérdés. Mindenféle szigorítás, mely arra irányul, hogy ezt a jogszabály szintjén is a legnagyobb bűnné tegyük, fontos. Aki ezen bűncselekmény elkövetőjét segíti, ugyanolyan bűnös. Kegyelem nem járhat."
A bejegyzéshez egy képet is mellékelt, amelyre azt írta: #nemleszekcinkos. Hozzátette: "Üzleti döntéseimet mindig kellő körültekintéssel hozom meg, a lehető legtöbb elérhető információ alapján. Ha ez a döntés egy adott személyt is érint, azt felé személyesen jelzem. Ez most sem lesz másként."
Tomán kijelentette, hogy sosem vett részt politikai kampányokban, és pénteken sem fog részt venni a Sándor-palota elé szervezett tüntetésen sem, arról azonban nem írt, hogy visszalép-e az elnöki tanácsadói tisztségétől.
Mások ezt már megtették. Gundel-Takács Gábor azzal indokolta a döntést, hogy szerinte rossz döntés született a kegyelmi kérvény aláírásakor, és hogy a tanácsadói munkáját sem lehet politikamentesen végezni. Lackfi János író, költő azt írta a visszalépéséről, hogy "a kegyelem-ügy kapcsán nagyon vártam volna bármiféle magyarázatot", és hogy őszintén hitt abban, hogy hosszú távon elérhetnek pozitív változásokat.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


