Ellátás
Nem a lakossági vízdíj emelését indokolta, hogy a bevételek nem fedezték a hálózat fenntartását
A víziközmű szövetség szerint.
2024.02.06 14:56MTIA szolgáltatók bevételei évek óta nem fedezik a hálózat, illetve az egyéb infrastruktúrák karbantartásának, rekonstrukciójának és bővítésének költségét, ez indokolta a nem lakossági vízdíj emelését a Magyar Víziközmű Szövetség szerint.
A hazai víziközmű-szolgáltatók szakmai érdekképviseleti szervezete az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében felidézte: a vízdíjakat a 2012-es szinten befagyasztották, majd ezt követően 2013-ban rezsicsökkentett díjakat állapítottak meg, és bevezették a víziközműveket sújtó vezetékadót is. Ezek a tényezők együtt vezettek oda, hogy a szolgáltatók bevételei évek óta elmaradnak a szükségestől.
Kurdi Viktor, a szövetség elnöke a közlemény szerint rámutatott, hogy a hálózatok nem megfelelő minősége miatt a szolgáltatók hálózati vesztesége átlagosan 20-25 százalékos, de van olyan terület is az országban, ahol a kitermelt 100 liter ivóvízből csak 40-50 liter jut el a felhasználókhoz, a többi elfolyik a talajba.
Annak érdekében, hogy ezek a problémák megoldódjanak, az Energiaügyi Minisztérium a nem lakossági vízdíjak esetében változtatott, 2024. január 1-jétől egységesen 576 forintot kell fizetni egy köbméter vízért, ezen felül 881 forintot egy köbméter csatornahasználatért - emlékeztetett az elnök.
Hozzátette, hogy ma Magyarországon a csapvíz a legszigorúbban ellenőrzött élelmiszer, miközben a nem lakossági fogyasztók számára egy liter ára 57 fillér az év eleje óta érvényes, egy köbméterre, azaz ezer literre vetített ár alapján. Pedig "egy olyan termékről van szó, amely nélkül nincs élet a Földön. Tehát fontos lenne megbecsülni azt és úgy tekinteni rá, amely nélkül holnaptól már csak két napig maradnánk életben" - fogalmazott az elnök a közleményben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:11 Halálos áldozatot követelt az ítéletidő Szerbiában
- 6:10 Holtan találtak egy volt brit tengerészgyalogost
- 5:09 Bukarestben nyitott videójáték-fejlesztő stúdiót az Amazon
- 0:29 A hétvégén rendezik meg a Múzeumok majálisát a Nemzeti Múzeumban és a Múzeumkertben
- 23:44 Lackfi János és Barsi Balázs kapta idén a Stephanus-díjat
- 22:25 Letartóztatták korrupció miatt az orosz védelmi minisztérium személyzeti főnökét
- 21:24 Majoross Gergely lett a magyar férfi jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06