Baleset
Felmentő ítélet a Pillangó utcai metróbaleset ügyében
Bűncselekmény elkövetésének hiányában felmentette a vádak alól a Pillangó utcai 2016-os metróbaleset ügyében eljárás alá vont metróvezetőt és forgalomirányítót kedden első fokon a Pesti Központi Kerületi Bíróság.
2024.01.30 17:09MTIA Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya az MTI-hez eljuttatott közleményében emlékeztetett: a két dolgozót a vasúti közlekedés tömegszerencsétlenséget eredményező gondatlan veszélyeztetésével, valamint közérdekű üzem működésének gondatlan megzavarásával vádolta az ügyészség.
A 2-es vonal Pillangó utcai felszíni megállójában 2016. december 5-én reggel egy metrószerelvény hátulról egy álló, utasbeszállásra váró másiknak ütközött.
A vádhatóság szerint a két vádlott gondatlan magatartása miatt következett be a baleset, amelyben 21-en sérültek meg: öten súlyosan, a többiek pedig könnyebben.
A metróközlekedésben is jelentős mértékű zavar keletkezett: a 2-es metróvonal forgalma hosszabb ideig szünetelt, 164 "menet" kimaradt, ezek pótlására 45 pótlóbuszt kellett beállítani, a forgalom szünetelése körülbelül 94 ezer utast érintett. Az eseménysor egyúttal különösen nagy mértékű, 158 millió forintot meghaladó kárt okozott - írta a törvényszék.
A közleményben kitértek arra, hogy a vádlottak - a hátulról érkező szerelvény vezetője és a forgalomirányító - tagadták a terhükre rótt cselekmények elkövetését, "érdemi védekezést terjesztettek elő", amelyben részletesen számot adtak a történésekről, előzményekről és az egész rendszer műszaki működéséről.
A bíróság által meghallgatott szakértők megállapítása szerint a baleset "egy műszaki hiányosság" miatt történt.
A bizonyítási eljárás eredményeképpen az elsőfokú bíróság a vádlottakat bűncselekmény elkövetésének hiányában felmentette az ellenük emelt vád alól.
Az ítélet ellen az ügyész fellebbezést jelentett be, így az eljárás másodfokon a Fővárosi Törvényszéken folytatódik - áll a közleményben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:34 Félmillió hektárt újravetnek Oroszországban a fagykárok miatt
- 7:52 Három ember meghalt egy kamion rakterében az M1-es autópályán
- 7:28 Az EU Tanácsa elfogadta az EU közös agrárpolitikájának felülvizsgálatát
- 6:26 Az EU szigorúbb szén-dioxid-kibocsátási előírásokat fogadott el a nehézgépjárművekre
- 5:24 Mabisz: újabb járművekre kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötni
- 23:22 Éhségsztrájkba kezdett a varsói szejmben a gazdák egy csoportja
- 22:21 Izrael vészhelyzeti búzaellátásról állapodott meg Romániával
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06