Belpolitika
Tüttő Kata: az MSZP célja egy összetartó Magyarország megteremtése
"Létezik másik út Magyarország számára, erről szól a szocialisták Rendszerváltást! című programja".
2024.01.18 06:30MTIEgy összetartó Magyarország megteremtése a célja az MSZP Rendszerváltást! című programjának - közölte az ellenzéki párt európai parlamenti (EP-) listavezetője szerdán.
Tüttő Kata az MSZP Facebook-oldalán közzétett videóban azt mondta, az ellenzéki önkormányzatokban megmutatták, hogy létezik másfajta kormányzás. Létezik másik út Magyarország számára, erről szól a szocialisták Rendszerváltást! című programja - jelentette ki.
Elmondta, a program foglalkozik mindazzal, amivel egy közösségnek foglalkoznia kell, lakhatással, oktatással, egészségüggyel, biztonsággal, a környezettel, az idősekkel, a családokkal, az önkormányzatokkal és az Európai Unióval.
Nincs olyan, hogy Magyarország vagy Európa, csak Magyarország és Európa van - jelentette ki, legfontosabb feladatnak azt nevezve, hogy Magyarországra kell hozni az uniós pénzeket.
Közölte, annak idején az MSZP vitte be Magyarországot az EU-ba, és most dolga van azzal is, hogy az ország bent maradjon az EU-ban. Ehhez barátokat kell szereznie Magyarországnak - tette hozzá.
Elmondta, meg kell erősíteni Európát, de ez "nem több Brüsszelt jelent", hanem erősebb helyi közösségeket, helyi önkormányzatokat.
A válságokban kiderült, azok az országok ellenállóbbak, ahol jól működnek az önkormányzatok - vélekedett Tüttő Kata.
Kitért arra, hogy meg kell erősíteni az európai szociáldemokráciát, a válságok korában olyan utat kell építeni, amit a közösség minden tagja képes járni. Ennek az útnak a kötőanyaga a biztonság, az esélyegyenlőség, a fenntarthatóság és a szolidaritás - mondta.
Tüttő Kata azt is mondta, a nőknek olyan EU-ra van szüksége, amely érti őket, amely női szemmel gondolkozik akkor, amikor biztonságról, családról, munkáról vagy a gyermekek jövőjéről van szó.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


