"Érdemi vizsgálat" sem folyt
Vihar az egyházi biliben? Visszautalták a Vértesaljai Egyházmegye bíróságára ifjabb Hegedűs Loránt perét
Visszakerült elsőfokú szintre, a Vértesaljai Egyházmegye bíróságára ifjabb Hegedűs Loránt református lelkész pere - tájékoztatta az MTI-t szerdán Kocsis Márta, az MRE jogtanácsosa.
2009.03.11 15:40MTIA per az után került vissza a Vértesaljai Egyházmegye bíróságára, hogy a zsinati bíróság elfogadta a panaszos Magyarországi Református Egyház (MRE) elnökségének a tavaly decemberi bírósági eljárással kapcsolatos felülvizsgálati kérelmét.
Az MRE elnöksége azért kérte az egyházi per felülvizsgálatát az egyház legfelsőbb bírói fórumának számító zsinati bíróságtól, mert úgy látta, hogy a per során nem foglalkoztak a Hegedűs Loránttal szembeni második panaszukkal, amely a lelkipásztor tavaly március 15-i, Budapesten mondott kirekesztő beszédét kifogásolta.
A Vértesaljai Egyházmegyei bíróság ugyanis december 17-én a felmentő ítélet meghozatalakor kizárólag az MRE elnökségének első panaszával foglalkozott, amelyben azt sérelmezték, hogy a lelkész lehetővé tette, az egyházközséghez tartozó teremben előadást tarthasson a holokauszttagadó brit történész, David Irving - közölte a jogtanácsos.
Rámutatott, hogy a tárgyalással szemben eljárásjogi kifogások is felmerültek, amelyeket a zsinati bíróság szintén elfogadott. Példaként említette, hogy a Vértesaljai Egyházmegye decemberben eljáró háromtagú bíróságának vezetője egyházmegyei tanácsos és egyházmegyei jegyző is volt egyben, ami teljes összeférhetetlenséget jelent a református egyház törvényei szerint.
Ez különösen annak fényében "durva szabálysértés" - mondta -, hogy a bíróság elnöke ugyanannak az esperesnek az egyházmegyei elnökségi döntését hagyta helyben, aki a felettese.
Az egyházmegyei elnökség eredetileg az MRE elnökségének panaszát "érdemi vizsgálat" nélkül utasította el tavaly tavasszal - jegyezte meg.
Kocsis Márta utalt arra: eközben a Dunamelléki Egyházkerület bíróságának elnöksége is hozott egy határozatot a napokban, melyben az elsőfokú határozatot hatályon kívül helyezte, és új eljárás lefolytatására utasította a Vértesaljai Egyházmegye bíróságát, mert szintén megállapította, hogy eljárásjogilag szabálytalan volt a per.
Erre a fórumra azért került az ügy, mert a panaszosoknak a rájuk kiszabott eljárási díj megfizetése ellen ide kellett fellebbezniük. Ezzel kapcsolatban pedig éppen az eljárás szabálytalansága miatt nem tudott határozatot hozni a Dunamelléki Egyházkerület bíróságának elnöksége.
Ez utóbbi fórum szintén felszólította a Vértesaljai Egyházmegye bíróságát, hogy az új eljárásban vegyék figyelembe az összeférhetetlenség elvét, valamint tárgyalják az MRE elnökségének második panaszát is - tette hozzá. A zsinat jogtanácsosa kitért arra, hogy ifjabb Hegedűs Loránt továbbra sem hagyott fel szélsőséges kijelentéseivel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06