Belpolitika
Wintermantel Zsolt: Karácsony Gergely Draskovics Tiborral fúrta meg a Budapest-bérletet
A politikus szerint 1,2 milliárd forint emelkedés (amely az infláció töredéke) miatt dobta el a főváros a további együttműködés lehetőségét, teljességgel veszélybe sodorva a Budapest-bérlet további fenntarthatóságát.
2024.01.03 14:52MTIA ma nyilvánosságra került információk alapján kiderült: Karácsony Gergely, Gyurcsány bizalmi emberével, Draskovics Tiborral együtt fúrta meg a Budapest-bérletet - írta a Fidesz-KDNP fővárosi frakciójának vezetője szerdán a Facebook-oldalán az Index.hu cikkére hivatkozva.
Wintermantel Zsolt a portál értesüléseire alapozva azt írta, hogy 2020. óta Budapestnek 7,4 milliárd forintot kellett fizetnie a fővárosnak a MÁV-HÉV és a Volán által nyújtott szolgáltatásokért, jövőre pedig 8,6 milliárd lett volna a fizetendő összeg, amit nem fogadtak el.
Tehát 1,2 milliárd forint emelkedés (amely az infláció töredéke) miatt dobta el a főváros a további együttműködés lehetőségét, teljességgel veszélybe sodorva a Budapest-bérlet további fenntarthatóságát - fogalmazott a politikus.
Wintermantel Zsolt azt is írta: Karácsony Gergelyéknek tisztában kellett lenniük azzal, hogy az együttműködést szabályozó szerződés december 31-én lejár, ennek ellenére a főváros "az égegyadta világon" semmit nem csinált a szerződés meghosszabbítása érdekében addig, amíg meg nem jelent a hír az interneten a szerződés lejártáról.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


