Kormány
Hornung Ágnes: már több mint 340 ezer gyermek rendelkezik Babakötvénnyel
A befizetések mellé 2022 óta duplájára emelt kormányzati támogatás is jár.
2023.12.22 23:30MTIMár több mint 340 ezer gyermeknek nyitottak szülei vagy hozzátartozói Kincstári Start-értékpapírszámlát, vagyis Babakötvényt - közölte a családokért felelős államtitkár pénteken az MTI-vel.
Hornung Ágnes közleménye szerint a Kincstári Start-értékpapírszámlán elhelyezett összeg az előző év átlagos inflációja felett 3 százalékkal kamatozik, ráadásul a befizetések mellé 2022 óta duplájára emelt kormányzati támogatás is jár.
A megtakarításról a gyermekek (fiatal felnőttek) 18 éves koruk után rendelkezhetnek, és a Start-számlákon jelenleg mintegy 270 milliárd forintot tartanak nyilván - közölte az államtitkár. A Babakötvény lehetőségével egyre több család él, hiszen ezzel a kedvező megtakarítási formával könnyebbé tehetik gyermekük, gyermekeik életkezdését - jegyezte meg.
A konstrukció növekvő népszerűségét mutatja, hogy míg 2022-ben mintegy 34 500 új Kincstári Start-értékpapírszámlát nyitottak, addig idén csak december közepéig már 2800-zal többen, 37 300-an döntöttek ugyanígy - tette hozzá.
Kifejtette, hogy a konstrukció lényege, hogy az állam minden magyar állampolgárságú újszülött részére 42 500 forint összegű életkezdési támogatást nyújt, amelyet a Magyar Államkincstár a gyermek nevére szóló életkezdési letéti számlára helyez.
A letéti számlán hagyva az összeg az inflációval megegyező mértékkel kamatozik, azzal együtt, hogy ha azonban a család ezt az összeget a Magyar Államkincstárnál nyitott Start-számlára áthelyezi, akkor az magasabb éves kamattal rendelkező Babakötvényben kamatozik tovább. Ha a szülők, hozzátartozók befizetéseikkel gyarapítják a megtakarítást, ezek után 10 százalék állami támogatás jár, amelynek maximuma 2022. január 1-jétől évi 6 ezerről 12 ezer forintra emelkedett - ismertette.
A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult és nevelésbe vett gyermekek esetén az állami támogatás magasabb: ugyancsak 2022-ben a korábbi 12 ezer forintról 24 ezer forintra emelkedett.
A Babakötvény kamata az előző év átlagos inflációjánál 3 százalékkal nagyobb, vagyis 2023-ban 17,5 százalékos kamat jár a számlán vezetett megtakarításra - részletezte Hornung Ágnes.
A Start-számlát nemcsak a szülő, hanem a gyermek más hozzátartozója is megnyithatja, és befizetéseivel gyarapíthatja. A számlát akár személyesen, vagy az Ügyfélkapun keresztül is meg lehet nyitni - írta.
A Babakötvény - nevével ellentétben - nemcsak újszülöttnek nyitható, hanem a gyermek 18 éves koráig bármikor lehetőség van erre. 2018. január 1-jétől a Köldökzsinór programnak köszönhetően a külföldön élő magyar gyermekek szülei is kérhetik az életkezdési támogatást, nyithatnak Start-számlát is gyermekeiknek, valamint ugyanígy részesülnek az ehhez kötődő állami támogatásokban is - áll a közleményben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


