Kormány

Orbán Viktor: a keleti és nyugati legfejlettebb cégek találkozási pontjává tesszük Magyarországot

A kormányfő gratulált az ENSZ Közép-Ázsia Gazdaságainak Különleges Programja (SPECA) kezdeményezés újraélesztéséhez.

2023.11.25 16:34MTI

A nemzetgazdasági stratégiánk arra épül, hogy a keleti és nyugati legfejlettebb cégek találkozási pontjává tesszük Magyarországot - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az azerbajdzsáni Bakuban pénteken.

A kormányfő gratulált az ENSZ Közép-Ázsia Gazdaságainak Különleges Programja (SPECA) kezdeményezés újraélesztéséhez.

Kifejtette: 33 éve van a nemzetközi politikában, és ezért megoszthatja azt a tapasztalatát, hogy az utolsó 10 év egészen különböző volt a megelőző 20 évhez képest. Volt egy pénzügyi válság, Európát nyolc éve sújtja egy bevándorlási válság, jött a világjárvány, kitört a háború Ukrajnában, most pedig itt a közel-keleti biztonsági válság - sorolta.

Kiemelte: "arra kell készülnünk, hogy a jövőben is viharos ügyek között kell megtalálnunk az országaink fejlődését elősegítő megoldásokat". A SPECA felélesztése ebben a helyzetben sokat segíthet - tette hozzá Orbán Viktor.

Azt mondta: az említett kihívásoknak Európa belekerült a frontvonalába, Európában háború van, a versenyképessége romlik, egyre több európai országban vannak párhuzamos társadalmak, és folyamatosan nő a terrorfenyegetettség.

Az európai gazdasági növekedés az elmúlt három évtizedben biztos alapokon nyugodott, az ötlet egyszerű volt, de zseniális: a fejlett nyugati technológiát kötötték össze a könnyen és olcsón hozzáférhető keleti, alapvetően orosz energiahordozókkal - mutatott rá. Hozzátette: azonban a háború miatt és az arra adott válaszok következtében ez az együttműködés szétesett, ráadásul úgy, hogy közben semmilyen új stratégia nem jött létre.

A miniszterelnök arról beszélt, ezért van az, hogy egy nagy vita zajlik most Európában arról, hogy miként kapcsolódjon Európa a tőlünk keletre lévő világhoz. Ebben a vitában két iskola van: az egyik inkább leválni akar, a másik pedig összekapcsolódást akar - mondta Orbán Viktor.

Megjegyezte: az európai gazdaság gerincét a járműgyártás adja, és most, hogy át kell térni a zöld korszakra, a nagy nyugati gyártók keleti beszállítóktól függnek.

Felidézte: korábban egész Közép-Európa rengeteget vesztett a blokkosodáson, úgyhogy "mi azt akarjuk, hogy a most formálódó világgazdasági korszakot az összeköttetések és a kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködés határozza meg". Közép-Ázsia és Európa összeköttetése nélkül "nem tudunk alkotni új sikeres európai gazdasági stratégiát" - jelentette ki.

Elmondta: Közép-Ázsia szerepe ezért jelentősen megnőtt európai nézőpontból, és ahhoz, hogy a következő időszakban összeköttetések és civilizált keleti-nyugati együttműködés legyen, kellenek közvetítők. "Mi Európából Közép-Ázsiára olyan területként tekintünk, amely összeköti az európai és keleti szállítási, kereskedelmi és digitális útvonalakat" - fogalmazott.

Orbán Viktor megjegyezte: az Európa és Ázsia közötti biztonságos, kiszámítható, modern szállítási útvonal megléte alapvető magyar nemzetgazdasági érdek is.

A mi nemzetgazdasági stratégiánk arra épül - mondta -, hogy a keleti és nyugati legfejlettebb cégek találkozási pontjává tesszük Magyarországot. Magyarországon a legmagasabb az ázsiai befektetések aránya, és a Közép-Ázsiából érkező energiahordozók szerepe a gazdaságunk működtetésében egyre nagyobb - fűzte hozzá.

Hangsúlyozta: ezt a folyamatot erősíteni akarják a jövőben, ezért támogatnak minden olyan kezdeményezést, amely Közép-Ázsiát erősíti és támogatja a térség országainak az együttműködését. Ezért Magyarország nemcsak támogatta, hanem társszerzőként jegyezte is az együttműködést méltató ENSZ-határozatot, és hétfőn, amikor az ENSZ ezt elfogadta, Magyarország külügyminiszteri szinten képviseltette magát - emlékeztetett.

A kormányfő arról is beszélt, hogy Azerbajdzsánnal nem "gázbarátságot", hanem testvéri barátságot építenek. "Testvéri nemzetek vagyunk", de a két ország között az elmúlt időszakban sikerült létrehozni egy erős energetikai együttműködést - jelentette ki.

Azt mondta: az azeri-magyar kereskedelmi forgalom idén rekordot dönt, egyre több magyar vállalat jön ide, hogy beruházásokat hajtson végre, és megérkeztek az első földgázszállítmányok is Azerbajdzsánból Magyarországra.

Magyarország a jövőben is örömmel vesz részt a közép-ázsiai országok gazdasági együttműködését fejlesztő munkában - emelte ki Orbán Viktor.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.