Világkongresszus
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg jövőre a Magyarok Világkongresszusát
A témák között szerepel egyebek mellett a Covid-járvány jelentette világválság vagy a jelenlegi globális pénzügyi rendszer visszásságai.
2023.11.22 20:48MTITizenegyedik alkalommal rendezik meg 2024. augusztus 15. és 20-a között a Magyarok Világkongresszusát - jelentette be szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke és Laky-Takács Péter, az esemény szóvivője.
Patrubány Miklós felidézte a Magyarok Világkongresszusának 1929-ben kezdődött, majd 1938-tól a rendszerváltoztatásig szünetelt történetét, illetve azokat az eredményeket, amelyeket elértek. Példaként említette a Duna Televízió létrejöttét, illetve a határokon túli magyarok magyar állampolgársághoz jutásának lehetőségét.
A Magyarok Világszövetségének elnöke előadásában ismertette azokat a szerinte a tudomány által is egyre inkább megalapozottnak nyilvánított korábbi elméleteket, amelyek azt támasztják alá, hogy a magyarság az egyik legősibb népcsoport, amely komoly befolyást gyakorolt az emberiség történetére.
Az augusztusi rendezvényről elmondta, hogy annak témái között szerepel egyebek mellett a Covid-járvány jelentette világválság vagy a jelenlegi globális pénzügyi rendszer visszásságai.
A Magyarok XI. Világkongresszusáról Laky-Takács Péter elmondta, hogy arra ezer résztvevőt várnak, a meghívottak között szerepelnek az Országgyűlés, illetve az Európai Parlament magyar képviselői, elismert közéleti szereplők, valamint egyházi méltóságok.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


