Tudomány

Ügynökkérdésről indít podcastot az állambiztonsági levéltár

Szakemberek mutatják be az 1945 és 1990 közötti államvédelmi hatóságokat, kémhistóriákat, ügynöksztorikat, beszervezéseket.

2023.11.09 21:30MTI

Kémhatás címmel indít podcastot az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL), melyben szakemberek mutatják be az 1945 és 1990 közötti államvédelmi hatóságokat, kémhistóriákat, ügynöksztorikat, beszervezéseket - tudatta Szecsey István, az intézmény sajtófőnöke közleményben csütörtökön az MTI-vel.

A podcastokban többek között foglalkoznak az ügynöklisták nyilvánosságával, az ÁBTL állományának összetételével, illetve, hogy abból mit ismerhetnek meg az érdeklődők, továbbá, hogy kelet-európai országok miként dolgozzák fel a titkosszolgálati múltat.

"Operatív eszközök nélkül beszélünk majd operatív dolgokról" - áll a közleményben.

A kéthetente jelentkező podcast első, Ügynökök, besúgók és hálózati személyek című epizódjában Cseh Gergő Bendegúz, az ÁBTL főigazgatója és Takács Tibor történész beszélget az ügynökkérdésről.

November második felében indul a Zavarkeltés című adás, ahol a műsorvezető, Pócs Nándor meghívott vendégeivel a Kádár-korszak egy-egy jellemző irodalmi alkotását, illetve az orosz irodalom jelentős, az elmúlt évszázad eseményeinek megértését segítő munkáit mutatja be.

Az adások meghallgathatók a Levéltár Spotify-, Apple Podcast és Youtube-csatornáján, illetve hamarosan Google Podcastban is elérhető lesz.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.