Önkormányzat-szociális
Több településen családi házakba költöztek pszichiátriai és fogyatékossággal élő ellátottak
A projekt összköltsége 1 milliárd 140 millió forint volt.
2023.10.30 19:01MTITöbb Békés vármegyei településen családi házakba költöztették az önálló életvitelre alkalmas fogyatékossággal élő ellátottakat. A program része annak a csaknem egy évtizede indított kormányzati elképzelésnek, amely a nagy létszámú, bentlakásos intézmények megszűnését célozza.
A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Békés vármegyei kirendeltsége a Kiköltözünk elnevezésű projekt révén Mezőkovácsházán, Medgyesegyházán és Magyarbánhegyesen vásárolt meg és újított fel tíz, egyenként 12 fős családi házat, amivel 120 fogyatékossággal élő ellátott számára adtak új, támogatott lakhatási szolgáltatást belterületen, családi házas városrészben - közölték. Létrejött két alapszolgáltatási központ is.
A projekt összköltsége 1 milliárd 140 millió forint volt; a támogatást az uniós Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretéből nyerték el - olvasható a főigazgatóság honlapján.
A 2007-2013-as fejlesztési időszakban európai uniós forrásból a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság kedvezményezettként vagy kedvezményezett jogutódjaként 104 projektet valósított meg 13 milliárd forint értékben. A szociális terület ellátásában működő intézményekben 83, a gyermekvédelmi terület ellátásában működő intézményekben 21 projekt zajlott.
A szociális intézményekben megvalósított projektek javarészt építési témájúak voltak, főként akadálymentesítés, megújuló energiaforrások használata, energetikai korszerűsítés, valamint nagy létszámú otthonok kiváltása - írták a honlapon.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:02 Újabb műtéten esett át Robert Fico, állapota továbbra is súlyos
- 10:59 Moszkva kiutasítja a brit katonai attasét
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06