Diplomácia
Szijjártó: öt magyar konzul is jelen lesz a Magyarország-Litvánia futballmeccs helyszínén
Szükség esetén segítséget nyújthatnak a magyar szurkolóknak.
2023.10.17 07:12MTIÖt magyar konzul is jelen lesz a magyar és a litván labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki selejtezőjének helyszínén kedd este Kaunasban, akik szükség esetén segítséget nyújthatnak a magyar szurkolóknak - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Pekingben.
A tárcavezető arról számolt be, hogy eljött a mérkőzés napja, amelyen "végleg eldőlhet az, amit szívünk mélyén már most eldőltnek érzünk, hogy a magyar válogatott egyenes ágon, csoportelsőként kijuthat a jövő évi Európa-bajnokságra".
"Ehhez Litvániában jó lenne nyerni. Az biztos, hogy a szurkolókon nem fog múlni, hiszen mind az 1500 vendégjegyet megvásárolták" - mondta, hozzáfűzve, hogy az érintettek alapvetően egyénileg utaznak a balti országba.
"Azt kérem mindenkitől, hogy vigyázzanak magukra, és ha bármifajta ügyes-bajos dolguk akad, akkor forduljanak bizalommal azon öt konzul kollégám egyikéhez, akik már a helyszínen vannak" - emelte ki.
Szijjártó Péter rámutatott, hogy négy, Vilniusban dolgozó munkatársa mellé egy, a külügyminisztérium központi konzuli stábjából kiküldött kolléga csatlakozott.
Őket a +370 655 54 343 ügyeleti telefonszámon lehet elérni, akár már most is - tájékoztatottt.
Az Országos Rendőr-főkapitányság is küldött ki rendőröket, akik a magyar szurkolókkal együtt ott lesznek a stadionban annak érdekében, hogy ne legyen baj - tudatta.
Közölte: sajnos, előző nap néhány magyar állampolgárt előállítottak, illetve őrizetbe vettek. A csoport néhány tagját már elengedték, ketten vannak még vizsgálati fogságban, és az ígéretek szerint a meghallgatásukat követően hamarosan ők is szabadlábon távozhatnak majd.
"Konzulunk, kollégánk természetesen folyamatosan kapcsolatban van a hatóságokkal és az őrizetben lévő két magyar állampolgár egyikével, és reméljük, hogy ez a kérdés a mai napon, még a mérkőzésig meg fog oldódni, több ilyen problémánk pedig reméljük, hogy nem lesz a mai nap folyamán" - mondta.
"Mindenkinek jó szurkolást és természetesen magyar győzelmet kívánok!" - jelentette ki.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


